Az #ensportarcok cikksorozat inspiráló sportolóinkról szól. Bemutatjuk azokat az embereket, akik a kitartás és elszántság erejével átlépik saját határaikat. Ismerjétek meg a közösségünk tagjait, akik történeteikkel bátorítást és motivációt nyújtanak mindannyiunknak. Segítsenek Titeket is ezek az inspiráló sztorik a saját sportcéljaitok elérésében!

Név: Sólyom Kriszta
Kor: le se merem írni… (47 év)
Foglalkozás: sport- és gyógymasszőr
Sportág: kerékpározás (mtb és országúti)
Edző: Karafa Balázs
Mióta ensportos: 2022 november

Fiús gyerekkor…

…amikor fiúk közt nősz fel, nem árt, ha tudsz bunyózni, bicózni és tengózni. Nah, nekem mindegyikből kijárt rendesen. Veszprémben, családi házban, a Séd-pataknál nőttünk fel kishúgommal, az utcánkban csak fiúk laktak. Ha bicózni akartál, akkor keményen meg kellett küzdeni érte, ráadásul csak a szomszéd srácnak volt BMX-e és ment a csata érte rendesen, hogy ki, mennyit és hányszor ülhet rajta. „Időmérő futamokat” rendeztünk, fejben számolással (!!!) és az nyert, aki a leghamarabb ért az utcánk végére. Jó buli volt, egyszer én is nyertem (29 volt a rekordom dekázásban 10 évesen, vizes színpadon).

Sport, sport, sport

Mivel a srácok karatézni jártak és tök menő volt, jó ötletnek tartottam, hogy keressek egy Mestert, aki megtanít megvédeni magamat. Amikor 8 éves lettem, titokban beiratkoztam taekwondózni. Anyunak nem mertem szólni, mert tudtam, hogy úgysem engedné, féltene, így inkább azt füllentettem, hogy gyöngyöt fűzni megyek.

12 éves koromban már regionális és országos versenyekre vitt a Mester, minden övvizsgán két szintet ugrottam és amikor több napos külföldi versenyekre és edzőtáborokba mentünk, sajna anyáékkal közölni kellett a vad valóságot: igen, lányként „búnyózni” járok és kék-zöld vagyok néha, de imádom! Szerencsére jól fogadták és folytathattam tovább.

Ezután évekig karatéztam, kung-fuztam, majd 13 évig thai-boxoltam. Szenvedélyesen szerettem mozogni, mindig heti ötöt, hatot edzettem.

Találkozás a buddhizmussal

Tisztán emlékszem, 12 éves voltam, amikor anyutól megkérdeztem, hogy azon kívül, hogy eszünk, iszunk, tanulunk, dolgozunk, szerelmesek leszünk, utazunk és meghalunk, mi van még az életünkben és azután?

Mivel a szüleimtől és a harcművészetektől nem kaptam választ az élettel-halállal kapcsolatos kérdéseimre – és már évek óta érdekelt a buddhizmus -, ezért hajthatatlan vágyat éreztem, hogy felkeressem a Veszprémi Gyémánt Út Buddhista és Meditációs Központot. Nagyon tetszett a Szanga. Egy maroknyi idealista, kritikus tudatú fiatal meditált együtt, és utaztak a világban Láma Ole Nydahl-lal, a tanítóval, aki buddhista tanításokat és beavatásokat adott. (Ő egy tudatosan újraszületett, megvalósított Láma.)

22 éves voltam, amikor először találkoztam egy budapesti előadáson a Lámával, és ahogy a buddhizmusról beszélt, azonnal hazaérkezés érzésem volt. Úgy éreztem, minden kérdésemre megkaptam a választ: elmondta, hogy a buddhizmus egy látásmód, egy tapasztalat, a meditáció által megismerjük hogyan működünk, hiszen nem a futócipőnk vagy a kerékpárunk lesz boldog, hanem a tudatunk. A tudatunk pedig egy elpusztíthatatlan, nyitott tér, aminek sosem lehet ártani.

Azt is megtanította a Láma, hogy a meditációban megszerzett tapasztalatokat a hétköznapokban is hasznosan tudjuk alkalmazni (pl.: partnerkapcsolat, gyereknevelés, stressz stb.), megtanuljuk kezelni a zavaró érzelmeket (pl.: harag, féltékenység), és boldog, kerek, egész életet élhetünk. Engem ez nagyon vonzott! Tudtam, hogy olyan szeretnék lenni, mint Ő. Kimozdíthatatlan, mint egy szikla: félelem nélküli, örömteli, együttérző és bölcs.

Egy évvel később szerelmes lettem és a buddhista központban megismerkedtem a párommal, aki szintén a kérdéseire kereste a választ.

Dupla trauma

29 éves voltam, amikor megszületett kislányunk, Luca és Győrbe költöztünk párom munkája miatt. Hamar megszerettük a várost és győri buddhista barátokra is leltünk. Nagy örömömre spontán felfedeztem egy thai-boksz egyesületet is és szorgalmasan elkezdtem edzésre járni. Az edzőm: Csányi János „Papi” nagyon karizmatikus személyiség volt, úgy éreztem, azonnal megtaláltam benne a Mestert, az Őserőt, a Vikinget, a Példaképet. Mindig ráérzett mire van szükségünk: vicces, motiváló szavakra vagy erőteljes kimozgatásra. Boldog voltam, mert nem hiányzott a veszprémi múltam, otthon éreztem magam.

Azonban néhány év múlva egy szörnyű dolog történt: a páromnál genetikai betegséget diagnosztizáltak és 2 év ápolás után, 36 évesen meghalt. Soha nem tapasztaltam még ilyen szomorúságot, úgy éreztem kettéhasította a szívemet a mulandóság és reménytelenül egyedül éreztem magam.

Szerencsére a buddhista meditációs módszerek megtanítottak arra, hogy ne a múltban és jövőben merengjek, hanem koncentráljak a jelenre, hiszen ott volt mellettem ovis kislányunk, aki az édesapját veszítette el és minden igyekezetemmel azon voltam, hogy boldog pillanatokat varázsoljak neki. Eleinte nehéz volt egyszerre anyának, „apának”, dolgozó nőnek, sportolónak, családfenntartónak lenni, de a buddhizmusból merített pozitív látásmódnak köszönhetően mindig igyekeztem vidámsággal beolajozni a hullámvölgyekben tarkított hétköznapokat és szerencsére a család, a buddhista barátok, az edzőtársak mögöttem álltak és mindenben támogattak. Ott és akkor rájöttem, hogy a mentális (buddhista módszerek) és fizikai (sport) stabilitás egyaránt fontos az életemben.

Néhány évvel később váratlanul meghalt a thai-box edzőm is, Papi. Szívmegállás…felfoghatatlan volt! Előző nap még edzést tartott, viccelődött, megölelt mindannyiunkat (mintha érezte volna…) és másnap vitte a csapatot VB-re, Milánóba. A csapattársaim hívtak telefonon, hogy mi történt. Nem fogtam fel. Nem értettem és nem is akartam megérteni. Egy világ omlott össze bennem, úgy éreztem mindent elveszítettem… Nemrég a páromat, most az edzőmet, a példaképemet…mindent! Napokig sírtam, semmi másra nem tudtam gondolni…

Mindezek után fájdalmas volt újra a boxterembe lépni. Üresség volt. Minden más lett, minden megváltozott. Egy kis idő után azt éreztük az edzőtársainkkal, hogy közös a seb, és ezt csak együtt tudjuk beforrasztani – sok közös edzéssel, élményekkel, sikerekkel. Ezzel tudjuk Papi emlékét, munkáját tovább vinni és biztosak voltunk benne, hogy Ő is ezt szeretné. Így is lett, folytattuk.

Sérülés, szerelem, kerékpározás

Edzés közben egy rúgás kombinációnál térdsérülést szenvedtem, amit meg kellett műteni. A gyors rehabilitáció érdekében a doktor azt tanácsolta, hogy bicajozzak. Kritikus tudatom nagyon lázadt a bringázás ellen, mert kislánykorom óta harcművészetekkel foglalkoztam, és alig vártam, hogy újra felhúzzam a boxkesztyűt, de néhány nap hiszti után úgy döntöttem, hogy hallgatok az orvosra és vettem egy montit.

Lázadtam a bicajút ellen, így elkezdtem erdőben tekerni, hogy visszaerősödjön a combfeszítő izmom, mert a műtét után elsorvadt és az volt a mézesmadzag a tudatomnak, hogy vár a boxterem.  Ám egyre jobban megtetszett a bringázás és ahogy ráéreztem, egyre többet és többet akartam tekerni, továbbá felfedeztem az erdő szépségét is: a hegyi és lejtős szakaszokat. Azt vettem észre, hogy egyre több időt töltök kint és nem hiányzik a boxterem.

Egy alkalommal egy veszélyes lejtőt vállaltam be és spontán megéreztem azt az adrenalint, amit a box is adott. Ismét hazaérkezés flashem lett! Úgy éreztem, újra szabad és boldog vagyok! Beleszerettem a kerékpározásba, és másba is… Időközben megismerkedtem egy sráccal, akivel közös az érdeklődésünk a meditáció és a sport terén (ma már a férjem). Az a csúcs az egészben, hogy ő is szeret bicózni, így sokszor együtt edzünk, tekerünk. Hálás vagyok minden támogatásért, inspirációért neki, és hogy a lányomat is sajátjaként szereti.

Találkozás az ENSPORT-tal

Egy ultrafutó páciensem, Smidla József  – akit a futóversenyekre szoktam „felkészíteni” masszázzsal -, mesélt a soproni teljesítménydiagnosztikáról és azt éreztem, hogy ide el kell mennem! Valami azonnal bekapcsolt bennem. Senki és semmi nem tudott volna eltántorítani ettől. Felhívtam Szabó Csabát és időpontot kértem.  A férjemet is inspiráltam, neki is tetszett az ötlet és együtt megcsináltuk a felmérést.

Egyet biztosan tudtam: bárhogy is sikerül, biztos, hogy kerékpározni akarok! Nagyon tetszett a teljesítménydiagnosztika, alapos volt és összetett. Csaba mindent elmagyarázott és egy hét múlva elkezdhettem az edzést. Ismét új kihívások előtt álltam és olyan boldog voltam, hogy ismét edzővel, tudatosan edzhetek.

Új edző, új célok

Az elején fura volt, hogy egy programon keresztül (TrainingPeaks) „kommunikálok” az edzővel, megszoktam a múltamból, hogy a Mester személyesen mutatja be, hogy hogyan üssünk, melyik technikának mi a célja stb., de rugalmas voltam (türelmes nem) és alig vártam a kezdést.

Karafa Balázs lett a kerékpáredzőm, nagyon örültem, hogy győri és sok pozitív dolgot olvastam, hallottam róla, továbbá bíztam abban, hogy majd lesz lehetőségem vele személyes találkozásra, edzésre is. Balázzsal telefonon átbeszéltük a felmérés eredményeit, a jövőbeli terveket és elmondtam neki, hogy majd mindenképp versenyezni szeretnék és ez alapján rakta össze az éves edzéstervemet. Nagyon lelkes volt, az első pillanattól fogva nagyon motivált.

Így utólag is köszönöm Balázs, hogy mindig türelmesen válaszoltál a kérdéseimre és mindenben segítettél: fejlesztetted az erő- állóképességemet, a tüdőkapacitásomat, a kitartásomat, optimalizáltuk a testsúlyomat, megtanultam jól frissíteni, a belső monológot és a hisztit elengedni, nyújtani, hengerezni, pihenni, amikor pihenni kell, nem túltolni az edzéseket, odafigyelni a regenerációra, olvasni, masszázsra járni, szaunázni, kikapcsolni, feltöltődni és még sokminden mást…és hogy milyen új gumit kell venni a montimra :).

Balázsnak köszönhetem, hogy az idei rövidtáv mtb futamokon eredményesen zártam a szezont:

• 6 Superior MTB Challenge futamból összetettben 1. helyezést értem el: Parádsasvár, Vértesboglár, Visegrád, Várgesztes, Börzsöny, Somoskőújfalu

• és 3 XCM PRO Tour versenyből összetettben szintén 1. helyezett lettem: Zselic, Crosskovácsi, Bükkmaraton

 

Balázsban az első pillanattól fogva 108%-ban bíztam és rájöttem, hogy ő egyben az életvezetési tanácsadóm is, mert a kerékpározásnak része a helyes táplálkozás, az érzelmi stabilitás és a pozitív látásmód is. Ő ebben is segít.

Szerencsésnek érzem magam, mert az élet a sok „mélyvíz” ellenére erőssé tett és a rendszeres sportnak, meditációnak köszönhetően mindig fel tudtam állni a nehéz helyzetekből – mindig a feladatokra koncentráltam, nem a problémákra. Továbbá a mindig kíváncsi, kritikus hozzáállásomnak és jó karmámnak köszönhetően bevonzottam azt a szükséges tudati „mankót” (a buddhizmust), ami csiszolta, erősítette a kitartásomat, és pont annyi nehézséget kaptam, amennyit épphogy elbírtam, és az ebből megjelenő többletenergiát, inspirációt át tudtam és tudom adni másoknak.

Azt gondolom bármit is sportoljunk az életben ezek mind fontos feltételek.

2024: tervek, célok

Balázs két dologban is inspirált, hogy 2024-ben külföldi versenyeken is próbáljam ki magam, így tervben van Ausztria és Olaszország is, plusz három versenyen elit kategóriában, középtávon fogok indulni. Már izgatottan várom!

És még egy jó hír: fél éve kezdtem el országútizni is, szeretném jövőre 2-3 országúti versenyen is próbára tenni magam.

Hálás vagyok Balázsnak, mert a hozzáállása, a türelme, a humorérzéke, a szaktudása és az inspirálása nélkül nem tudtam volna kihozni magamból a maximumot. Köszönöm!

 

Érdekelnek még inspiráló sztorik? Ismerd meg a többieket is!

• Bogi, az ultrafutó nyelvtanár
• Mónit a stroke sem állíthatja meg!
• Egy év alatt 14 kilótól szabadult meg Viki