Mag Erika futóedzőnk sportolója, Csengő István már nem előszor vágott neki egyéniben az UB teljesítésének. Az ő beszámolóját olvashatjátok alább.

Terv szerint, ötödik éve

Ahogyan 5 éve mindig, úgy idén is összeállítottuk edzőmmel, Mag Erikával az idei verseny naptárat, melyben az első félévben a főverseny pozíciót az Ultrabalaton töltötte be. A felkészülésem teljesen rendben ment, elvégeztem a szükséges edzésmunkát, nem voltam sem sérült, sem beteg a verseny előtti időszakban.

Erősnek éreztem magam. Bizakodó voltam.

Indulás előtti nap

A verseny előtti délután érkeztünk meg Balatonfüredre a kísérőmmel, ahol elég barátságtalan, szeles, esős idő fogadott minket. A szél már ekkor egészen nyugtalanítóan erősnek tűnt, de reméltem, csillapodik azért másnapig.

Kísérőmmel a frissítési stratégiánk az volt, hogy autóval jön körbe velem és az applikációban (Staféta) megadott váltópontokon (kb. 1o km) találkozunk, ahová hozza nekem a bekevert frissítésemet.

Rajt – beszélgetős kezdés

Ilyen előzmények után 2025. április 25-én rajtolt el a XIX. NN Ultrabalaton, én pedig Erika társaságában, egy nagyon kényelmes, beszélgetős tempót felvéve elindultam körbe a Balatonon. Erika technikai problémái miatt, kb. 2 óra közös futás után egyedül folytattam tovább.

Érzetre erősebb, de nem túl zavaró észak, észak-nyugati szél fújt itt. Nem volt semmi különösebb problémám ekkor még.

A Staféta app-ban 5:3o p/km tempót adtam meg, ehhez tudta kalkulálni az érkezési időmet a kísérőm. Ez az a tempó, mely a kitűzött célidőmet (2o óra alatti beérkezés) biztosíthatta volna.

Lassulás – ok nélkül

A vágyott célidő hamar elúszni látszott. Már Keszthely után éreztem, hogy lassulok.

Fura mód, nem éreztem sem fájdalmat, sem fáradságot, csak egyszerűen azt, hogy egyre nehezebbek a lábaim és nem tudok gyorsan futni.

Aztán ráfordulva a déli partra egy nemvárt meglepetésben volt részem. Bár a verseny előtti napokban néztem az időjárás előrejelzéseket, de arról, ami itt fogadott, egyikben sem volt szó. Viharos, már-már orkán erejű szél fújt a tó felől. Néha olyan erővel, hogy oldalirányba kibillentett a futásból. Ezeken a szakaszokon csak nagyon lassan voltam képes haladni és csak este, éjszaka éreztem, hogy ekkor mennyi energiát is vett ki belőlem a szél.

Csalódottság és magabiztosság

Menet közben óriási csalódottságot éreztem az elúszott célidő miatt.

Pontosan tudom, hogy ennél sokkal többre, sokkal jobb időre is képes vagyok. Ezt a csalódottságot egy dolog tudta halványítani. Az érzés, ami egész verseny alatt, végig velem volt. Az érzés, hogy be fogom fejezni a kört. Hogy körbe fogom tudni futni. A magabiztosság érzése.

Nem volt holtpontom, nem volt agonizálás a belassulás miatt. Mentem előre, próbáltam minél kevesebbet belesétálni és futásban maradni. A végére szinte el sem fáradtam. Legalábbis a 2o23-as érzéshez képest egyáltalán nem.

A célban – és egy új kezdet

Egy szó, mint száz, nem tudom megmondani, hogy mi történhetett, valami nem volt teljesen jó, ahhoz hogy 2o óra környékén be tudjak érni.

Az időm végül 23:41:25 lett.

Ami viszont jó érzéssel tölt el, az az érzés, hogy nem forgácsolódtam le nullára a verseny végére, ahogy előző versenyeimen gyakran. Sokkal erősebb, magabiztosabb vagyok a korábbi évekhez képest. Talán most érkeztem meg igazán az ultrafutás világába.

És, ha lehet, még nagyobb lendülettel folytatjuk a munkát Erikával idén is. Nagy terveim vannak jövőre, melyekről még ő sem tud. 😀