Sokáig ízlelgettem a szót és a gondolatot, lévén csoportban szoktam futni (értsd: 20-30 fő), de minimum ketten, viszont sohasem egyedül. Hát jó, ez is eljött! De mozogni muszáj, ki kell szellőztetni a fejet és egyébként is kellenek a boldogsághormonok ebben az időben.
Szóval nekiindultam, pozitív hozzáállással. Először gondoltam, hogy viszek fülest, de elvetettem a gondolatot, mégiscsak a természetbe tartok, majd a madárcsicsergés meggyőz róla, hogy milyen jó is ez nekem. Fura volt. Senki nem kérdezett, nem állítgatta az óráját, nem ugrált és melegített körülöttem. Tök egyedül. Óra indít, elindultam.
A Naplás-tó környéként szemeltem ki magamnak. Két okból is: egyrészt picit terepes részen is lehet futni, de van aszfaltos rész is, majd útközben eldöntöm, hogy melyiket szeretném (végül úgy volt jó, hogy mindkettőn futottam). Résztávos edzésem van, úgyhogy jó lenne, ha az aszfaltra jönne ki a tempós rész, persze, hogy nem így lett, de ne szaladjunk ennyire előre.
Tehát nekiindultam: bemelegítés E1/2 zóna, pulzus rendben, csak akkor csipogott az óra, amikor az emelkedőn kicsit feljebb ment (szörnyű, hogy már egy kis emelkedő mennyire odatesz, nem vagyok formában), ezért néha vissza kellett lépnem. Nahát! Az egyedül futásnak is megvannak az előnyei. Lehet, hogy csak a hangulatom volt most ilyen, de úgy éreztem, hogy tök jó, hogy senki sem kérdez, nem sztorizik, nem nyafog (mert azért ilyen is van), hanem szépen tudom menni a saját tempómat, a saját zónáim alapján. (Bocs srácok! Ezért biztosan kapni fogok!) Hallgattam a madárcsicsergést és azt kell, hogy mondjam, nagyon jó hely a tó környéke, persze tudom, hogy ez sem esik mindenkinek útba, de természetvédelmi terület, szépen kiépítve.
Készülj a következő versenyedre ENSPORT-edzéstervvel! Katt a képre!
Egyedül futottam ugyan, de messze nem voltam egyedül. Kihasználva a jó időt, aránylag sokan sétálgattak, bringáztak arra, de nem volt tömeg és szépen eloszlott az emberszám. Futóval is találkoztam, de az egy óra alatt körülbelül hatan futottak el mellettem vagy velem szemben (Nyilván ez attól is függ, hogy milyen időpontban jársz arra). A tóhoz közel fut egy bringaút a patakparton, na, ott aztán lehet résztávozni rendesen és annak ellenére, hogy ott már többen voltak, bringások és sétáló emberek is, nem voltak zavaróan sokan.
Nem, nem hiányzott a füles a fülemből és igen, élveztem az egyedül futást! Nem állítom, hogy így szeretnék futni mostantól, de most így biztonságosabb. A mozgást nem szeretném elengedni, mert számos nehéz időn segített át, és mert tudom, hogy nem lennék meg nélküle. Viszont tudok kompromisszumot kötni és bár hiányoznak a többiek, most mindenki egyedül fut, és este lehet sztorizgatni telefonon, skype-on, vagy messengeren. Azt is tudjuk, hogy újra együtt futunk majd. Ha eljön az ideje.
Addig is jó „egyedülfutást” mindenkinek!
Maróti Erika
A mozgás egészen kiskorom óta, a sport 8 éves korom óta az életem része. Az első szerelem a kézilabda volt, amit egészen 18 éves koromig űztem versenyszerűen, később, egy sérülésnek köszönhetően csak amatőr szinten. A futás maradt, de a triatlon csak évekkel később érkezett az életembe. Ami közös mindegyikben, hogy kitartást, rendszerességet és alázatot hoztak a hétköznapjaimba, megtanítottak küzdeni, nem feladni és örülni minden egyes sporttal töltött percnek. Megismertem önmagam, a határaimat, félelmeimet, azt, hogy bízzak önmagamban és a befektetett munkában, hogy türelmes legyek a célokat illetően, és amit én szeretnék edzőként átadni, az pontosan ugyanez.
EDZŐI HITVALLÁSA:
Nincs lehetetlen, csak győzd le önmagad és szeresd igazán, amit csinálsz!