Balázs Bogi, nyelvtanár, amatőr futó. A futás számára a kikapcsolódás, a feltöltődés, az elvonulás a hétköznapok zajától. 5 éve még nem tudta, hogy milyen varázslatos világ nyílik meg előtte, mikor futócipőt húzott. Januárban lesz két éve, hogy velünk edz, a futás horizontja azóta pedig még szélesebb lett számára.

Az első lépések végzetesek. Irányt kell meghatározni először ahhoz, hogy megtehessük őket. A tétlen semmittevésből, langymeleg biztonságból, vagy akár a zsibbadó boldogtalanságból billentenek ki, teremtve ezzel új perspektívát. Ám ugyanezek a lépések kockázatot is hordoznak.

Pár hét, hónap, vagy évnyi edzés után, például, hihetjük magunkról, hogy simán maratonisták, a KÖR-t, vagy UB-t futó ultrások leszünk; karcsúbbak és fittebbek, erősebbek és fiatalosabbak, mint 16 évesen. De hihetjük azt is, hogy nekünk ez nem megy. Sem időnk, sem erőnk, tehetségünk nincs hozzá, ezzel elfedve kényelemszeretetünket, vagy megvalósítva csekély önbizalmunkat.

Célok

Azok a fránya, bevallott vagy magunk előtt is elfátyolozott célok, mik meghatározzák lépéseink végzetét. Céljaink orientálnak a térben, teremtenek irányt az oly’ finom, akár észrevétlen vagy ártatlannak tűnő első lépésekhez.

5 évvel ezelőtt egy kisváros lassan folyó hétköznapjainak megszokott arcaként voltam jelen a bajai futók Mekkájában (a Petőfi-szigeten) hetente párszor, hogy “lefussam” a jóleső 7-8 kilométeremet, a jóleső, fogalmam sem volt milyen tempón. Sem órám nem volt, sem mérni nem vágytam, sem nem hittem, hogy nem is “futok” talán, hisz akkor még nem volt tudásom pulzuszónákról és olyan specifikációkról, mint a sprint, intervall, résztáv, regeneráló kocogás, hosszú futás vagy pláne fartlek.

“A tudatlanság gyönyörködtet!”- vallják sokan. Nos, ez rám teljes mértékben igaz volt akkor, mert mindig elégedetten, sosem kétkedve magamban hunytam le szemem a jól elvégzett edzésmunka után. Ha netán véletlenül szédületes tempóval elrobogtak mellettem a bajai FuTeam tagjai, könnyedén állapítottam meg, hogy “nincs életük”, fiatalok, s amúgy is, mindegyikük pasi, és mint tudjuk, nekik könnyű, még a sport is jobban megy nekik. 🙂

Lefutok egy félmaratont!

Viszont, elégedettségem mögül lassan előlépett érzelmi társa: az unalom. Majd a válaszom rá: “Lefutok egy félmaratont!”

Ez volt az én végzetem felé vezető első lépés. Itt és ekkor öltött testet az ambícióm a sportban (is): jobbá válni, fejlődni, megkérdőjelezhetetlenül megélni és kitolni igyekezni a korlátaimat. Legyőzni önmagam! Ezen kívül – nem szégyellem! – a jobbakhoz, gyorsabbakhoz, kitartóakhoz, vagyis, azt hiszem, inkább a küzdőkhöz tartozni. Talán egyszer olyan hosszan és gyorsan futni, mint a FuTeam-esek. Sőt! Kilépni a bajai futó Mekkából, és be a Vivicitta, SPAR maraton, UTT, Korinthosz, UB s társaik világába. Belépni egy számokkal igazoltan, feketén-fehéren a szemünk előtt álló karatkerjegyűek csoportjába. Mert itt nincs mismás, nincs szubjektivitás és másra mutogatás. A táv adott s vagy megcsinálod, vagy nem. Vannak, akik igen, s vannak akik, nem. Többször igen, de olykor nem.

A legerősebb elemekkel maradsz magadra, úgy mint fájdalom, félelem, fáradtság, monotónia, hőség, szél, eső, hideg vagy hányás és erős energiadeficit. Nehéz és izgalmas út. A legizgalmasabb. Mi lehet izgalmasabb, mint az önmagadba tett felfedező utazás? Tudunk-e enélkül egyáltalán mást felfedezni és megérteni? Tudhatjuk-e biztosan a helyünket e világban addig, míg nem kell egyedül tovább haladnunk pár, vagy jó pár órát egy erős hasmenés, hányás után – vagy ellenszélben, negyven fokban, hideg esőben bőrig ázva? Tudhatjuk-e igazán, mi az a társiasság, míg ezen kemény körülmények között, egy sporttárs, az edzőnk, a barátunk, szerelmünk vagy gyermekünk mellettünk nem áll?

Az ember alap kérdése: Ki vagyok én? Mi vagyok én?

Az, és annyi, amely kihívásokért útra indulok. És épp’ ennyi – sem több, sem kevesebb a súlya és kockázata azoknak az első lépéseknek. Hisz a finish-line mindenkinek adott. Ám, hogy milyen élményekkel, melyik útvonalon érjük el, az bizony az első lépéseink irányától függ majd. Bízom benne, hogy ti is oly’ stabil küzdőként haladtok a tiéteken, mint én az enyémen, s hogy találkozunk az UB-n, a Korinthoszon, UTT-n, Szénás Körön, vagy bármely körön bárhol!

Egymásra nézve intünk, értjük egymást s szavak nélkül is adott egyfajta összetartozás. Az úton lévők megérkezése: konstans önazonosság. A futóvá válás.