

Perényi Andrea
Számomra a legnagyobb sikerélmény, amikor láthatom, hogy valaki eléri a korábban elérhetetlennek tűnő céljait. Ebben minden eszközömmel segítem a sportolóimat, legyen szó akár az első 5 kilométer lefutásáról egyben vagy egy 200 kilométeres terepultra teljesítéséről.
EDZŐI HITVALLÁSA:
Az edző egyszerre főnök, bajtárs és barát.
Aki nem futott még a késő október őszben terepen, nem tudja mit hagyott eddig ki. Ha pedig mindezt becsomagoljuk egy ENSPORT-edzőtáborba, az élmény felejthetetlen lesz.
Nem is létezik csodálatosabb dolog, mint az őszi erdő elképesztő színeiben gyönyörködve futni ezer meg ezer tájon. Bár, talán mégis van egy jobb dolog ennél: ugyanez úgy, hogy közben barátokkal, sporttársakkal csapatban, együtt csodáljuk a színes fákat, zúgó patakokat és morcos sziklaformációkat.
Magyarország bővelkedik a csodásabbnál csodásabb tájegységekben. Az idei itthoni terepre tervezett edzőtáborunk színhelyéül a pazar Zemplént választottuk. Hamar kiderült, hogy tökéletesebben nem is dönthettünk volna! A vörös, narancs, barna, zöld és citromsárga színek minden árnyalatával találkoztunk ezen a hosszú hétvégén. Terepfutók és aszfaltbetyárok közösen vetették bele magukat Zemplén erdeibe október 29. és november 1. között. Kiindulási pontként pedig a festői Telkibánya szolgált.


Különösen mámorító ebben az időszakban terepen futni
Első nap: ismerkedés
Az első napon a megérkezést követően már kezdődtek is az első átmozgató feladatok. Miután mindenki elhelyezkedett a szálláson, gyors átöltözést követően kellemesen átmozgattunk tabatával és dinamikus, kardió feladatsorokkal. Így az autóban elgémberedett testrészek nem maradtak élénkítő, kellemes mozgatás nélkül. 🙂
Ezután vacsi majd a tábornyitó következett.
Örömmel hallgattam a bemutatkozásokat. Ezerféle irányból, ezerféle motivációval és céllal érkeztek futóink a táborba. Biztosak voltunk benne, hogy mindenkinek tartogat majd hasznos tapasztalatokat az együtt eltöltött pár nap. A megnyitó után Ancsúr – kiváló futó és triatlon edzőnk – tartott egy nagyon hasznos előadást a terepfutásról, ahol praktikákat és tippeket kaphattak futóink a következő napokra.
Második nap: Technikázás + éjszakai futás
Másnap 9:30-tól már gyülekező volt és egy félórás videós kisokossal készítettük fel magunkat a emelkedő és lejtő futótechnikai feladatokra. Megnéztük, Kilian hogyan fut lefelé és David Roche hogyan alkalmazza a power hikingot. Néztünk klasszikus futótechnikai feladatokat. Mindenki kellően fellelkesülve kezdte meg a technikázást. Futottunk síkon, lejtőn és emelkedőn. 3 edző figyelte a futók mozgását és javította, ha kellett. Nem maradtak el a dicséretek sem. Hamar látni lehetett, ahogy ráérez mindenki a neki megfelelő lépésszámra és technikára.
Ezután némi szabadidő, ebéd és hangolódás következett, majd megkezdtük a nap legjátékosabb és legszórakoztatóbb futását a csillagfutást Pausz Tomi – páratlan futóedzőnk – ötlete alapján és vezetésével. Ennek a feladatnak az a lényege, hogy a futó megtanul nagyobb figyelemmel futni, észrevenni tereptárgyakat, jellegzetes elemeket, jelzéseket maga körül. Így az eltévedés esélye is csökken, valamint sokkal nagyobb biztonsággal mozoghatunk terepen. A kalandos 1 órás feladat alatt minimális távot tettek meg a futók, ám annál több információt és szintet szereztek meg a környéken.


Az éjszakai futás mindenki tetszését elnyerte
Szépen peregtek a falevelek a hotel körüli fákról a novemberi szélben és szépen telt az idő is. Egyre több mosoly és nevetés jelezte, hogy mindenki nagyon jól érzi magát a Zemplénben. Hamarosan vacsorához készültünk, majd miután elköltöttük, már készültünk is a nem kis izgalmakat tartogató éjszakai terepfutásra.
Miközben futóink készülődtek, mi Ancsúrral már úton is voltunk a gönci pálos kolostor romjaihoz, csendesen suhanva az éjszakában. A csendet csak a táskáinkba rejtett piros üvegmécsesek csörgése törte meg. Miután elértük a romot, elhelyeztünk 22 mécsest, ezzel jelezve az irányt és a kolostor főhajójában egy esküvőt megszégyenítő felvonulási folyosót kreáltunk.
Hatalmas volt a mosoly, amikor a futók megérkeztek. Fennkölt és varázslatos volt az egész helyszín! 7 kilométert futottak ezen az estén a bátor résztvevők (lásd: fenti track). Nagyon emlékezetes volt!
Harmadik nap: a hosszú
Vasárnap volt a hosszú futás napja, amire egy olyan tracket igyekeztem rajzolni, amin mindenféle tereppel, gyönyörű erdőkkel, rétekkel és könnyen futható lejtőkkel gyakorolhatják az elmúlt napokban tanultakat sportolóink. Így született meg a Rostálló kör majdnem 23 kilométere. Színes, változatos és izgalmas kör kerekedett belőle, ha arra jártok, fussátok/túrázzátok végig a track-et (lásd: ?). Azok, akik rövidebb távra mertek csak elindulni, az Amádé csúcstámadást választhatták, ami egy velős emelkedés Amádé várához egy gyönyörű kilátásért, majd lejtőzve visszatérés a kiinduláshoz. Mindez 12 kilométerben, 600m szintemelkedéssel.
Mielőtt a futásnak nekivágtak volna futóink, egy futóbot használati gyorstalpalóval kezdtük a napot. Gyakoroltuk röviden a két leghatékonyabb bot használati módszert, majd indult is mindenki a nagy kalandra! Nem maradt más, mint hogy várjuk őket a célban. És érkezetek is folyamatosan. Mindenki mosolyogva, örömmel, boldogan futott be a hotel elé. Tökéletesen választották meg a tempót és a távot. Büszkén láttuk a befutókat. 🙂


A Zemplén tetején
Minden edzésünk előtt alapos bemelegítéssel indítottunk és minden edzés után megvolt a szükséges lenyújtás. Nem volt ez másképp a hosszú után sem. Tóth Orsi – nagyszerű futó és triatlonedzőnk, gyógytornászunk – jól átgondolt, alapos hengerezést és nyújtást tartott a csapatnak.
A nap végére egy nagy családdá váltunk, viccelődtünk, ugrattuk egymást és a táborzáró partin előkerültek kártyajátékok, némi vidámító nedű és egy nagyon vidám búcsúztató kerekedett.
A szívünk egy részét most is otthagytuk a táborban, a Zemplén emelkedőin, lejtőin és azokban az emlékekben, amiket közösen hoztunk létre. Erre csak egy szó van: fantasztikus!
Aki nem lehetett ott velünk, megízlelheti a tábor egy szeletét az alábbi videóból és fotókból:
Az edzőtáborról készült teljes galériát itt tudtjátok megnézni: ENSPORT Terepfutó Edzőtábor Zemplén