Első fejezet: Gyónás – „Hogyan lesz 6km laza futás 10km fokozó”
Ennek az alkalmi bejelentkezés sorozatnak az lesz a célja, hogy bemutassa szubjektív szemszögből, mi, edzők is ugyanúgy küzdünk minden nehézséggel, mint a sportolóink. Épp úgy belelépünk nem vagy akár teljesen jól előlátható hibákba, küzdünk motiválatlansággal és nálunk is vannak rossz és jó periódusok, tanácstalanság, motiválatlanság, mint bárki másnál. És hogy miért? Mert mi is emberek vagyunk, és önmagunkat mi is csak szubjektíven látjuk. Hiába van a háttérismeret, rutin, amit az ember összegyűjtött a múltban: ha magadról van szó, épp azokat a hibákat vagy hajlamos elkövetni, amitől a fejedet fogva óvod a saját sportolóidat. A bűnös pedig maga a helyzet, a szituáció szubjektív értelmezése, az adrenalin, és az, hogy az ember ezek együttese révén azt hiszi, vele nem történik meg, ami mással. Utólag, amikor otthon mérgelődve az ember már tisztán lát, én mindig ezzel a mondattal kezdem megindokolni magamnak, mit miért tettem, amit nem kellett volna: „Akkor jó ötletnek tűnt” ?. Ilyenkor látszik tisztán, hogy mennyire fontos egy külső szem, akiben nem dolgozik adrenalin, aki nem hiszi azt, hogy még 1km belefér akkor is, ha fáj, és aki a kezedre (lábadra, hogy stílszerűek legyünk) csap, ha túl nagy fába vágod a fejszédet.
A dolgok természetéből adódóan persze utána már egy baki százat csinál. Az ember elkezd kapkodni, az idő fogy, és még nehezebb innentől mederben tartani saját magadat (ugye ismerős érzés?). A feszültséged, az időhiány ott motoszkál az agyadban, és napközben, még a munkahelyeden is újból és újból eszedbe jut, milyen módon tudnál mindent besűríteni a rendelkezésre álló maradék időbe. Mert Te meg fogod tudni csinál. Ha kell, magammal szemben én is bármit alátámasztok érvekkel, és egy óra múlva az ellenkezőjét is. Ezt teszik az érzések, és a vágyak, és a pánik: nincs elég idő. Így lesz sokszor a 6km laza regeneráló futásból 10km fokozó futás 3km lendületessel a végén, ha nincs meg a higgadt, külső kontroll.
A saját „Road to Praga” projektem, ami egy 8 évvel ezelőtt futott félmaratoni egyéni csúcs megdöntését célozta volna meg (öregebben, tapasztaltabban, kevesebb rendelkezésre álló idővel) sajnos így tört félbe ígéretes kezdés után, és a prágai verseny csak egy köztes állomás lesz. Ezért a felkészülést dokumentáló, alkalmi megjelenés, ami a saját belső világomat, kételyeimet, mutatta volna meg, később is indul, és egy „szériával”, vagy újból stílszerűen fogalmazva versenyszezonnal hosszabb lesz, és a „Road to Graz” nevet viselheti. Így április helyett októberre tolódik ki a megmérettetés. A legnehezebb feladat most megpróbálni ellenállni a kísértésnek, hogy a rendelkezésre álló hetekbe aránytalan mennyiségű és minőségű edzést zsúfoljak be, megpróbálva a maximumot kihozni ebből a gyors pályából. Ez lenne a tökéletes recept egy újabb sérüléshez. Hogy miért is ez a csúszás? Szerencsétlen véletlenek összjátéka miatt. Egy decemberi pihenő hétre betett bortúra utáni megfázás 1 hétre állított oldalvonalra, majd a fagyos időben egy futópados edzésen összeszedett sérülés egy következő hetet elvett, amit kapásból követett egy újabb megfázás, amikor már a kilábalás szélén voltam a pechsorozatból. Ez utóbbi részben a munkahelyen összeszedett baciknak, részben pedig lehet, hogy már a fejben széthullásnak volt köszönhető. Nem volt kellemes látni az elmúlt egy évben felépített forma elvesztését.
Így most, fájó szívvel, de újra tervezve indulhat a felkészülés, ami már most tudom: sok meglepetést fog még hozni.
Folyt. köv.