fbpx

Single post

Miért vegyél sportórát? Például pulzusmérésre!

A sportórák egyik leggyakrabban használt  és mindenki által ismert alapfunkciója a pulzusmérés. Sokan kezdetben csak ezért és a GPS funkció miatt ruháznak be egy órába, és később barátkoznak meg a töménytelen egyéb funkcióval, melyek jóval tudatosabbá tehetik a felkészülést amellett, hogy személyre szabják és szórakoztatóbbá is teszik az edzéseket.

Most – az egyéb sportágspecifikus funkciók helyett – nézzük meg kezdésnek röviden miért is érdemes használni a “pulzusmérőt” az edzéseken. Sokaknak már ismerős a téma, de egy gyors összefoglalás hasznos lehet azoknak akik még csak most gondolkoznak egy óra beszerzésén, vagy szeretnének kicsit jobban elmélyedni később a témában.

A te fordulatszámmérőd

A pulzusszámunk a szívverésünk egy perc alatt mért értéke.  Úgy működik, mint egy fordulatszámmérő az autóban.

Azt mutatja, mennyire hajtjuk magunkat edzés alatt.

Ha erősebb a terhelés, magasabb a pulzusszám, ha lazább az edzés, akkor alacsonyabb. Hatékonysága a pillanatnyi monitorozás mellett a fejlődésed hosszú távú nyomonkövetésére is lehetővé teszi, ugyanis ahogy javulsz az edzések hatására, a megszokott terheléshez vagy a nyugalmi állapotodhoz tartozó pulzusszám is csökkenni fog. Ugye milyen egyszerű?

Kisebb munka/erőfeszítés már a testnek és a keringési rendszernek megfelelő mennyiségű oxigénnel és tápanyaggal ellátni az izmokat, mint korábban, miközben az izmok is gazdaságosabban működnek, emiatt pedig a szíved sem dolgozik annyira.

A közhidelemmel ellentétben azonban a pulzusmérés vagy pulzuskontroll nem korlátozás a kontroll szó negatív értelmében.

Nem tilt, nem mondja meg mit szabad és mit nem. A sportórák és az átlaluk összegyűjtött regneteg adat, így a pulzusszám is, csak abban segítenek, hogy megmutatják, milyen ütemben haladj tovább, ha fejlődni akarsz. Azt, hogy mit csinálj, milyen tervet kövess, az már teljesen más téma. Az a saját tapasztalatodon vagy az edződön és persze a személyes céljaidon, genetikádon és lehetőségeiden (edzésre fordítható idő, edzéskörülmények) és gyengéiden/erősségeiden múlik.

 

Ha Garmin órád van, ismerős ez a képernyőfotó. Ma már minden komolyabb sportóragyártó biztosít valamilyen applikációt, amivel grafikusan megtekinthető az óra által rögzített adatok.

 

Hasznos infók tucatja

A mit és miért kérdésekre akkor fogsz választ kapni, ha ezeket a tényezőket figyelembe véve okosan használod az órád funkcióit, melyeknek jelentős része a pulzusmérésen alapszik. Mint említettem,

a pulzusod nyomonkövetése pedig nem csak az edzés alatt hasznos.

Mivel a szív a szervezet egyik legérzékenyebb műszere, amely a legkisebb változásokra is reagál, pulzusunk folyamatos monitorozása (nem a megszállott, folyamatos pulzusnézegetésre gondolok) rengeteg hasznos információval tud ellátni minket.

Például reggel ébredéskor, nap közben a hétköznapok során, persze edzés alatt és edzés után is értékes dolgokat mutat rólunk és arról, mi zajlik a szervezetünkben. A reggel mért érték például az előző edzések, a hétköznapi stressz által okozott fáradtság szintjét mutatja meg. Az átlagostól eltérő  számok edzésen vagy akár nyugalmi állapotban is egy esetleges lappangó betegség vagy a túledzettség előjele is lehetnek.

Edzés közben a pulzus monitorozása a számunkra megfelelő intenzitás tartásában segít, míg edzés után a terhelést követő regenerációt, a test megnyugvásának állapotát monitorozhatjuk. Minél keményebb volt az edzés, annál intenzívebb és elhúzódóbb regeneráció kell ahhoz, hogy a szervezet belső egyensúlya, vagyis a homeosztázis helyreálljon. Ezt pedig, mint a stressz minden más formáját – legyen szó munkahelyi, magánéleti stresszről vagy betegség okozta terheltségről -, a pulzus tökéletesen mutatja.

Ugye, tényleg milyen kis érzékeny műszer a szívünk?

 

 

A futók első szabálya: Vegyél egy jó órát!

A Garmin órák a fent említett fontos fiziológiai tulajdonságokat kihasználva az adatok segítségével már a napi

  • stressszintünket
  • az edzettségi állapotunkat
  • a regenerációs időt
  • a body battery funkcióval testünk “töltöttségi állapotát”
  • és az alvásunk minőségét is képesek figyelni,

pontos visszajelzést adva hasznosabbá és szórakoztatóbbá téve nem csak az edzéseket, de a köztük lévő időszakot is.

Ezeknek a kis appoknak a segítségével így tökéletesen kiismerheted a testedet. Nem csak az edzések során tudod a rendelkezésedre álló időt a lehető leghatékonyabban a sportra áldozni, de a hétköznapok során is megtanulhatod kerülni a azokat a stresses helyzeteket, amelyeket például a stresszszinted monitorozásával detektáltál, de épp az alvásod minőségén is javíthatsz, ha úgy látod, arra van szükséged.

Egy megfelelően megválasztott óra mindebben partnered lehet, és a tudatosság új szintjét mutathatja meg (edzésben és regenerációban is), ha tényleg odafigyelsz magadra.

Hasznos linkek

➡️ GARMIN Magyarország

➡️ GARMIN magyar support csoport

➡️ GARMIN Sport & Fun Hungary

Szilágyi Tibor
kiemelt futóedző at | Website

Mások elmondása szerint folyton pörgök. Saját állításom szerint folyton keresem az önfejlesztési lehetőségeket. 12 éve edzősködök, dolgoztam a tatai Nike Futóklubban, az ENSPORT csapatát pedig 2016 óta erősítem.

Edzői hitvallása:

Egy jó edzésterv készítése a test és lélek összhangja. Ezalatt én a biomechanika, sportélettan, edzéselmélet és pszichológia összhangját értem, melyek csak együtt képesek a legtöbbet kihozni egy sportolóból.