A “core izmok” kifejezés egy gyűjtőnév, amely 29 izompárt tartalmaz, és a gerinc, medence, valamint a kinetikus lánc (ízületek rendszere) stabilizálásáért felelősek. Így többek között elölről a haránthasizom (m. transversus abdominis), hátulról a gerincfeszítő izmok (transversospinal group), oldalról és hátulról pedig a farizmok (gluteus medius, maximus) segítik a gerinc helyes pozícióban való tartását és mozgatását. (1,2)
Miért fontos ez a sportban?
Egy sportoló sikeréhez maximalizálni kell a sportteljesítményt, és minimalizálni a sérüléseket. A teljesítményt több dolog is befolyásolja, ide sorolható a sportoló adottsága, edzettsége, aktuális pszichikai állapota, illetve a külső körülmények.(3) Az edzettségen belül foglalnak helyet a funkcionális képességek, vagyis a mobilitás, stabilitás. Mobilitás alatt az izom rugalmasságát, az ízületi mozgástartomány és egy testrész mozgásszabadságának kombinációját értjük, míg a stabilitás során a mozdulatok kontrollja és a helyes testtartás megőrzése a célunk. (1)
Ennek a kettőnek egyensúlyban kell lennie, akkor tudjuk optimálisan növelni a teljesítményt, illetve a fennálló rizikótényezőket- például a túlterhelésből adódó sérüléseket – kiküszöbölni. A mobilitásról már korábban volt szó a „Csodaszerként emlegetett SMR henger című cikkünkben”, így most a stabilitásról írnék kicsit részletesebben, amelyben nagy jelentősége van a core izmoknak is.
A stabilizáló izmok közel helyezkednek el a mozgatott ízülethez, így biztosítva az ízületet, hogy csak olyan mozgásokat végezzen és akkora mozgástartományban, amely számára optimális. Ha ezek az izmok nem elég erősek, akkor az ízület instabillá válhat. Ebben az esetben a körülötte lévő izmok veszik át a stabilitás szerepét, amely következtében túlterhelés léphet fel, növelve a sérülések kockázatát. Amikor a teljesítőképességről van szó, akkor fontos megemlítenünk a mozgáshatékonyságot is. Minél kevesebb energiaráfordítást igényel egy mozgás, annál hatékonyabb. Ennek alapja pedig az egyensúlyban lévő mobilitás és stabilitás aránya. Ha ez nincs meg, energia elszivárgás lép fel (energy leaks – McGill), például: ha nem elég erősek törzsizmaink, több energiát kell fordítanunk annak stabilizálására, vagy ha csípőnk nem elég mobil, több energia kell a lábak mozgatására. Így mondhatjuk, hogy egy sportolónak egyaránt kell erősnek és lazának is lennie.(1,4)
A stabilizációs gyakorlatok megválasztásánál alapvető feladatok közé tartozik a plank, side plank, illetve térdelőtámaszban az ellentétes kar/láb emelése. Ha ezek már jól mennek, progresszióként érdemes beépíteni bármely felfüggesztéses eszközt, hogy a végtagok instabil felszínre kerüljenek. Kiemelném, hogy a felülések és az egyéb gerinc hajlítására koncentráló hasgyakorlatok nem alkalmasak a stabilitás fejlesztésére. “A gerinc állandó hajlítása potenciális sérülésforrás, erősíti a hanyag tartást és a porkorongok túlterhelését eredményezi, így egyáltalán nem járul hozzá a teljesítménynöveléshez!” – McGill. A felfüggesztéses eszközök nagy előnye, hogy a mély stabilizátorok minden gyakorlatnál terhelés alatt vannak, illetve mellette megtanít érezni és kontrollálni saját tested, így a kinesztézist-ízületi helyzetérzékelést- is fejleszti.
Összefoglalva, az erős core izomzat hozzájárul a teljesítmény fokozásához, bármely ciklikus mozgás, például futás, kerékpár, úszás kiinduló alapja. Ezeknél a mozgásformáknál ugyanis nagy szerepe van a mozgáshatékonyságnak, valamint a testtartásnak. A gyakorlatokkal azt kell elérnünk, illetve fenntartanunk, hogy úgy tudjuk mozgatni a lábunkat és karunkat, hogy nem jön létre kompenzációs mozgás a gerincben. (1)
Hivatkozások:
1: Michael Boyle: Funkcionális edzés mesterfokon 2014, pp 117-150
2: Michael Fredericson, Tammara Moore: Core stabilisation training for middle-
and long-distance runners 2005
3: Szakály Zsolt: Sportedzés 2012, pp 67
4: Stuart M.McGill, Sylvain Grenier, Natasa Kavcic, Jacek Cholewicki: Coordination of muscle activity to assure stability of the lumbar spine 2003