Alapozunk, sokat és hosszan futunk alacsony intenzitáson, ami sokszor monoton lehet. Persze ezek az edzések éppen ezért nem csak a tested, hanem az elmédet is edzik, ezért sokszor érezhetjük úgy, hogy egy-egy hosszabb edzés teljesítése inkább mentális, mintsem fizikai kihívás. Mutatunk néhány trükköt, amivel túllendítheted magad a mentális holtpontokon.
1️⃣ Beszélj magadhoz, de csak pozitívan
Ha holtpontra jutsz, győzd meg magad, hogy nem fizikailag, hanem csak fejben fáradtál el:
„Megeszek egy szeletet, és szárnyakat kapok.”
„Erős vagyok, meg tudom csinálni!”
Akár hangosan is kimondhatod ezeket a pozitív megerősítéseket. Ez nem kamu! A pozitív megerősítések többet számítanak egy nehéz helyzetben, mint gondolnád, aki nem hiszi, járjon, vagy inkább fusson utána! ?
2️⃣ Egységben az erő
Ne úgy indulj neki, hogy 30 kilométert kell futnod, hanem úgy, hogy 6 szigetkört. Ha rövidebb egységekre bontod a távot, az fejben sokkal könnyebben kezelhető. Minden egyes etap előtt képzeld azt, hogy most indultál és csak az adott szegmens teljesítése lebegjen a szemed előtt. Versenyen is bevált taktika például frissítőpontokra bontani a távot, hogy kevésbé nyomasszon a távolság.
3️⃣ Fogadd el, ha nehéz
Nem árt néha emlékeztetni magunkat arra, hogy felkészülni egy hosszabb versenyre egyáltalán nem könnyű, hiszen, ha az lenne, mindenki csinálná (és focinak hívnák :D). Az út maga a cél, és ez az út kihívásokkal teli, kemény edzésekkel van kikövezve. Azt se felejtsd el, hogy az így megszerzett mentális erő az élet egyéb területetin jól jöhet majd.
4️⃣ Számolj
Dobd fel a hosszú edzéseket egy kis játékkal. Ha olyan helyen futsz vagy bringázol ahol sokan edzenek, akkor elszórakoztathatod magad azzal, hogy számolod, hány piros bringa, fehér sapka vagy kék felső jön szembe egy kör vagy egy kilométer alatt. Vagy számold a lépéseidet, ami szintén elterelheti a figyelmedet arról, hogy most éppen szenvedsz.
5️⃣ Képzeld el a főversenyed
Edzés közben elképzelheted azt is, hogy már a versenyen vagy. Lásd magad, ahogy átfutsz a célvonalon, ahogy mosolyogsz éremmel a nyakadban. Képzeld el, hogyan fogod magad érezni a célbaérés után.
Ezek a tippek egyszerűnek tűnnek, de talán épp ebben rejlik a nygszerűségük. Sokszor könnyebb magunkat kizökkenteni a holtpontról, mint azt gondolnánk.