Támogatottjaink története

KIEMELT SPORTOLÓINK

Arany Gitta - triatlon

A versenysportot 10 évesen kezdtem atlétaként. Szeretem magamról azt állítani, hogy én már akkor is hosszútávfutó voltam, hiszen szívesebben versenyeztem utcai futóversenyeken 3-5-8 kilométereket, mint a 400-as pályán 800 métert. 16 éves koromig kitartottam a futás mellett, amikor úgy éreztem, valami többre vágyom – bár akkor már évek óta húzott a szívem a triatlon felé -, így azon a télen a futócipőmet kerékpárral és úszódresszel kiegészítve, triatlonosként kezdtem meg felkészülésemet. A sportágváltás, szinte azonnal meghozta gyümölcsét. A versenysporttól egy pár évre eltávolodtam, de nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy a futás – bár hobbi szinten – ismét része legyen az életemnek. Bár kilométerek iránti vágyódás húzott vissza, idővel a versenyszellem is újra életre kelt. 2017-től ismét versenyszerűen kezdtem meg a felkészülésemet a hazai- és nemzetközi triatlonversenyekre.

Eredmények:
2003-2008:
2x duatlon világbajnoki 2. hely
2x duatlon Európa-bajnoki 3. hely
2x mezei futó országos bajnok
kismaratoni országos bajnok
4x kerékpár országos bajnok
3x duatolon országos bajnok
2017 (amatőr kategória):
triatlon sprint országos bajnok
triatlon féltávú országos bajnok
Balatonman tiratolon rövidtávú bajnok
Old Lake Man triatlon féltávú bajnok
2018 (elit kategória):
duatloon országos bajnoki 2. hely
veresegyházi város-duatlon bajnok
triatlon féltávú országos bajnoki 4. hely
575 Keszthely Triatlon rövidtávú bajnok
időfutam kerékpár országos bajnoki 3. hely
triatlon rövid

Erdélyi Dániel - triatlon

Mindig fontos része volt a sport az életemnek. A snowboard és a wakeboard mellett 16 éven át űztem a kyokushin karatét, ahol 3 danos feketeöves szintig jutottam el, és évekig edzősködtem. A triatlon 2014-ben kezdtem el, pusztán azért, hogy kihúzzam a bakancslistáról az Ironman-teljesítést. Ez aztán akkora szerelemmé nőtte ki magát, hogy időközben megjártam a hawaii-i Ironman-világbajnokságot, és 2020-babn a 70.3-as világbajnokságon is indulni fogok. A kezdetek óta az Ensporttal dolgozom és jelenleg Svájcból készülök a következő megmérettetésekre.

Kiemelt eredmények:
– Ironman World Championship, Kailua-Kona, Hawaii /2019/ : 9:42
– Ironman 70.3 Emilia Romagna /2019/ : 4:20, kcs 4., abszolút 17., VB kvalifikáció
– Ironman African Championship /2019/ : 9:06 (rövidített úszás), kcs 5., VB kvalifikácío
– Extrememan Nagyatád /2019/: 9:04 , kcs 3., abszolút 9.

Halama Levente - ultrafutás

Az ultrafutás szerelmese vagyok, mindegy hogy terepen, vagy aszfalton űzöm. A futás beépült a mindennapjaimba, szinte el sem tudok képzelni hosszabb időszakot nélküle. Az ultra válogatottság elérése elég sok áldozattal jár(t), a heti 5-6 edzés, család és munka mellett, eléggé leszívja az energiám. Így előfordul, hogy néha elvesztem a motivációm, egy rosszul sikerült verseny után. De szerencsésnek mondhatom magam, mert 2015 augusztusa óta Szilágyi Tibor, az ENSPORT kiemelt futóedzője irányítja a felkészülésemet, és együtt sok szép sikert elértünk már. De a legszerencsésebb azért vagyok, mert nagyon megértő és támogató családom van, akik elnézik nekem a mániámat.

Kiemelt eredmények:
100 km–es Országos Bajnokság (07:40:57), 2. hely – 2016
X. UltraBalaton (23:27:51), férfi 2. hely – 2016
Suhanj6 jótékonysági verseny (75,5km), 1. hely – 2016
S24h – 24 órás verseny Temesvár (222,5km), 1. hely – 2016
100 km–es Országos Bajnokság (07:36:22), 3. hely – 2017
24 órás ultrafutó világbajnokság (245,888km), 21. hely (ffi. csapat 4. hely) – 2017
Piros 85 terepfutás (87km / 3200m+ – 8:12:16), 5. hely – 2017
5. Spártai Százas (100km – 7:39:28), 1. hely – 2017
Spartathlon (246km – 31:00:25), 94. hely – 2018
Sixárd 6 órás OB (81,145km), 1. hely – 2019
24 órás VB Franciaország – Albi (241km ), 28. hely (ffi. csapat 2. hely) – 2019

Szvodoba Bence - motokrossz

Nevelő célzattal kaptam az első motoromat, mert a családi anekdota szerint félénk kisgyerek voltam. Apum – aki amatőr motokrossz bajnok volt – ettől remélte, hogy kikupálódom. 9 évesem kezdtem a versenyzést, azóta 19 szezont húztam le. Lehetőségem volt harcolni a világ legjobbjai ellen, megjártam sportágam legnívósabb versenyeit karrierem során. Bajnoki címeket tudtam szerezni Magyarországon, Csehországban és Ausztriában, nyertem futamot az EB-n, és világbajnoki p. Legnagyobb sikereimet az ENSPORT-tal való együttműködésem alatt értem el Naszódi Zsoltnak és Berkes Gábornak köszönhetően.

Kiemelt eredmények:
10x magyar bajnok
7x magyar csapatbajnok
2x cseh bajnok
1x cseh csapatbajnok
1x osztrák junior bajnok
Európa-bajnoki futamgyőztes
világbajnoki pontszerző
Az Év Férfi Sportolója Kaposváron (2017)
Az Év Motorversenyzője Magyarországon (2019)

FUTÓNAGYKÖVETEINK

Darabos Dávid

Darabos Dávid vagyok, 24 éves. A sport 6 éves korom óta az egyik legfontosabb dolog az életemben, de a versenyszerű futást csak 2016-ban kezdtem el. Magányos futóként vágtam neki, edző és közösség nélkül. Három éven keresztül a felkészüléstől az utazásig mindent egyedül intéztem. 2018 fordulópont volt. Az első feladott versenyem nagyon sok mindent megváltoztatott bennem. Úgy éreztem elértem a korlátaimat, ezért 3 hónapra abba is hagytam a futást. Fizikálisan nagyon leépített, de mentálisan feltöltött ez a kihagyás. 2019-ben jöttem rá, hogy a masszőrök, gyógytornászok és edzők mind, mind azért vannak, hogy minket, sportolókat segítsenek és nem “gyengeség” hozzájuk fordulni. Amióta az Ensportnál vagyok teljesen kinyílt a világ, nagyon sok barátot szereztem és minden célom elérhető távolságba került. 5km-es síkfutástól terep ultráig minden kategóriában futottam már. A jövőben szeretném kipróbálni magam a segítők oldalán is és közösséget építeni. A felkészülésemet és az eredményeimet az Instagram oldalamon tudjátok követni, @kovetkezoutam néven.

Francsics Ági

Francsics Ági vagyok, 27 éves. Amióta az eszemet tudom túlsúlyos vagyok, de két és fél évvel ezelőtt, azután, hogy a vidámparkban alig tudtam magamra zárni egy biztonsági rudat, életmódváltásba kezdtem. Először csak terembe jártam, és az erősítő edzések mellé kerestem keresztedzést, ami végül a futás lett. Annyira megtaláltam magam ebben a sportban, hogy azóta felcserélődtek a szerepek, és a futás (sőt, most már a triatlon) lett a főszereplője az életemnek, az erősítő edzések pedig csak ezeknek a kiegészítői. A kitartó munkámnak köszönhetően ebben az időszakban közel 50 kiló súlyfeleslegtől szabadultam meg és már több félmaratont is sikeresen teljesítettem, úgy, hogy a futás terén másfél évvel ezelőtt a nulláról indultam. Ebben a hatalmas fejlődésben nagyon nagy szerepe van az ENSPORTNAK és az edzőmnek, Pausz Tominak, akivel lassan egy éve dolgozom együtt.

A social mediában próbálom bemutatni a hozzám hasonlóknak, hogy futó lehet az is, aki nem ötven kiló vasággyal együtt, illetve, az olyan is, aki több, mint fél óra alatt fut le öt kilométert. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a mozgás és a helyes étkezésmennyi mindenben segíti az életünket, és mennyi pluszt adhat hozzá, nem csak az egészségünk szempontjából.

Holczer Péter

Holczer Péter vagyok, és 2014-ben, 42 évesen kezdtem el rendszeresen futni. Akkor csak egy 10 km-es versenyre felkészülés és eljutás volt a célom, de végül sokkal hosszabb távon maradt a mozgás, miután folyamatosan sikerült újabb és újabb kihívásokat találnom benne. Hosszú időn keresztül egyedül készültem a versenyekre, de idén tavasz óta az Ensport segít a hatékony edzések összeállításában. Igyekeztem mindig is tartani a fokozatosságot, csak tavaly futottam először 100 km fölötti versenyen, idén pedig sikeresen teljesítettem a Lavaredo Ultra Trail 120 km-es távját (benne 5800 méter szintemelkedéssel). De nem tartom magam ultrafutónak, továbbra is elsősorban 10 km és maraton közötti távokat teljesítek. Harmadik éve vagyok a nemzetközi ASICS FrontRunner közösség tagja, mellette itthon a Garmin Team HU csapattagja és a Hammer Nutrition futónagykövete. Saját futásaim mellett többször vettem részt iramfutóként is eseményeken, és fiam rendszeres mozgását is igyekszem segíteni, ahogy ez a Wizz Air Félmaratonra is a közös tervünk.

Szilvási Péter

Számomra a futás nem csak egyszerű hobbi, hanem életforma és kikapcsolódás is egyben. 2012-ben futottam az első Margitsziget körömet. Azóta teljesítettem számtalan félmaratont, pár tucat maratont, körbefutottam a Tisza-tavat és a számunkra oly kedves Balatont is. Motivációra azoknak van szükségük, akik nem szeretik azt, amit csinálnak. Mivel a futás számomra nem teher, így elég egy pár futócipő is.

BLOGGEREK

Fejes Dóra

Fejes Dóri vagyok, egy vérbeli Y-generációs, ennek minden különlegességével és nehézségével együtt. A futásra 20 évesen találtam rá és örök szövetségre léptünk: én sokat gyakorlom őt, ő pedig átsegít engem az élet minden nehézségén. Időközben lett két társa is, az úszás és a kerékpár, én pedig rákaptam a teljesítménysportok ízére. Az elmúlt évben két maratont futottam, idén teljesítettem az első középtávú triatlon versenyemet, lépésről lépésre közelebb kerülve életem egyik legnagyobb álmához, az Ironmanhez. Ebben a törekvésemben az Ensport segít, hiszen már két éve készítenek fel a versenyeimre teljesítmény diagnosztikával, gyógytornásszal és a legkirályabb triatlonos edzővel, aki ismeri a sportág minden csínját-bínját.

Pár éve blogot vezetek a futással, triatlonnal kapcsolatos tapasztalataimról, ahol igyekszem a hozzám hasonló, lelkes amatőröket motiválni és segíteni, de közben én is jól szórakozom, mivel az írás az egyik legnagyobb szenvedélyemmé vált. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a munkám a hobbim is egyben, hiszen az ország vezető sportszergyártójánál helyezkedtem el, mint online sportmenedzser és azokkal a sportokkal foglalkozhatok, amik a szívemhez legközelebb állnak. A triatlon mellett érdekel a sportpszichológia és a gasztronómia, legkedvesebb (sport)helyszínem pedig a Balaton északi partja. Imádok a Káli medencében futni, Badacsony hegyein túrázni, a Balatonban SUP-ozni vagy csak beúszni mélyen a vízbe és lebegni a tetején. Ezek a dolgok ingyen vannak, de számomra a legnagyobb terápiát jelentik.

Lippai Zsolt

Lippai Zsolt vagyok, 42 éves, főállásban webfejlesztéssel foglalkozom. Korábban kézilabdáztam, egy sérülés miatt abba kellett hagynom, ami után durván elhíztam. 3 éve kiderült, hogy cukorbeteg vagyok, ekkor kezdtem egy teljes életmódváltásba, aminek része lett a futás. Időközben utolért a legrosszabb, rákot diagnosztizáltak nálam, amit sikeresen leküzdöttem, jelenleg a gyógyulási fázisban vagyok. Ezekkel együtt több, mint 50kg-ot adtam le, és mára már félmaratoni távokat futok. Rövidesen egy éve lesz, hogy az Ensporttal, azon belül is Mag Erikával dolgozom, nagy örömmel és sok sikerrel. A célom az, hogy megmutassam, soha nem késő elkezdeni, és kötelező is elkezdeni a változtatást. Fontos dolognak tartom a megelőzést, igyekszem felhívni a figyelmet az egészségügyi szűrővizsgálatokra, és arra, hogy még komolyabb betegségek mellett sem kell abbahagyni az aktív életet, mert ez esetben konkrétan életet tud menteni.