A futógazdaságosság azt az információt adja nekünk a futásnál, amit egy autó fogyasztása jelöl a vezetésnél. Jelesül, hogy az autó aerodinamikai és más jellemzői révén mennyire gazdaságos a kocsi fogyasztása, mennyi üzemanyagot használ el adott sebességen. Minél kevesebb benzin szükséges egy táv megtételéhez, annál nagyobb az autó hatékonysága, és a hatótávja.
Futásnál ugyanezt vizsgálhatjuk, csak az üzemanyag helyett a gazdaságosság mértékét az elhasznált oxigén, és ebből kifolyólag a felhasznált energia mennyisége jelzi. A pl. spiroergometriás méréssel is vizsgálható jelenség azt mutatja meg, mennyi oxigént (=üzemanyagot) használsz fel egy tempó fenntartásához. (Az energiatermelő folyamatokhoz amik a mozgáshoz szükséges energiát előállítják, oxigén szükséges, még ha az intenzitás magas is.) Ez az érték nagy eltéréseket mutat egyénenként, de az adott egyénen belül is a különböző sebességeken. Vannak tempók, amiken hatékonyabban működik a szervezeted, és vannak olyan sebességek, amelyeknél kevésbé. Így ezen adatok segítségével a fejlesztendő területek is szépen megtalálhatóak.
Mivel a futásodban lévő felesleges mozdulatok, túlzott mértékű fel-le mozgás, “kalapálás”, törzsmozgások növelik az energiaigényedet, a futóstílus fejlesztésével, erősítéssel, futóiskola gyakorlatokka,l mely az izmok közti megfelelő koordinációt, hatékony összhangot fejleszti, a hatékonyságod szintje javítható. Ugyanígy a különböző típusú edzések is fontos szerepet kapnak a hibák kiküszöbölésére, mert a nem kedvelt tartományok fejlesztése során “összecsiszolódik” a mozgás.


Fejleszd futótechnikádat az ENSPORT-tal, hogy a futásod gazdaságosabb legyen. A részletekért katt a képre!
Ami érdekes, hogy nem lineárisan változik mindenkinél a futás gazdaságossága a gyakorlással, de mint utaltam rá, sebességfüggő is. Mindenkinek van egy vagy több optimális sebességtartománya, amiben a leggazdaságosabban fut. A túl lassú vagy túl gyors futás is rontja a gazdaságosság mutatóit. Első esetben nem használod ki a szervezetben lévő biomechanikai tartalékokat, nem hajtod magad előre megfelelő erővel. Ez olyan, mint ha alacsony tempó mellett 5-ös fokozatban mennél az autóddal. A második esetben erőlködés miatti túlzott mozdulatok, az idegrendszer túlterheléséből származó koordinációs zavarok miatt “esik szét” az ember mozgása.
Edzéssel és odafigyeléssel egyre nagyobb sebességig tolható ki az a gazdaságos stílus, aminek segítségével nem csak energiát tudsz megspórolni, hosszabb ideig futva így, de el tudod kerülni a sérülések jelentős részét is. A kevésbé hatékony és energiapazarló futás ugyanis nem csak energetikai szempontból nem hasznos, de az izomzatot is jobban terheli, mint egy gazdaságosabb, összecsiszolódott mozgás. Ugyanis nem csak hamarabb elfogy az értékes üzemanyag, ami a versenyek kulcsszereplője hosszabb távokon, de ahol gyengeség van az izom vagy ízületi rendszerben, ott hamarabb előjön bármilyen jellegű sérülés is. Mint amikor szorul egy csapágy, és lassítja az autót, de közben az alkatrész, és a rendszer más elemei is kopnak.
Így talán már jobban érthető, miért is fontos a megfelelő erősítés és futóiskola hosszú távon mind a sérülésmentes edzések, mind a sikeres versenyzés szempontjából.
A rovat korábbi részei:
➡️ Cardiac Drift (felszökő pulzus)
➡️ A laktát
➡️ VO2max


Szilágyi Tibor
Mások elmondása szerint folyton pörgök. Saját állításom szerint folyton keresem az önfejlesztési lehetőségeket. 12 éve edzősködök, dolgoztam a tatai Nike Futóklubban, az ENSPORT csapatát pedig 2016 óta erősítem.
Edzői hitvallása:
Egy jó edzésterv készítése a test és lélek összhangja. Ezalatt én a biomechanika, sportélettan, edzéselmélet és pszichológia összhangját értem, melyek csak együtt képesek a legtöbbet kihozni egy sportolóból.