Mit tehetsz, ha lesérültél?
Hogyan előzheted meg?

Gyógytornával felgyorsíthatod a rehabilitációt, és sok sérülést meg is előzhetsz vele.

Lehetsz futó, bringás, triatlonista, szinte biztos, hogy éltél már át kisebb-nagyobb sérülést. Talán hosszabb időre nem tervezett pihenőre kényszerültél.
A gyógytorna többféleképpen alkalmazható, lehet megelőzés céljából, vagy már kialakult sérülések kezelésére.  A sport mellett napjainkban rengetegen végeznek ülő munkát – talán te is -, melynek következményeként különböző mozgásszervi elváltozások alakulhatnak ki. Laborunkban gyakran találkozunk nyak, váll vagy deréktáji fájdalommal, gerincsérvvel. Ezek a megfelelő mozgássorokkal, izmok erősítésével és lazításával, helyes testtartással megelőzhetőek.
A helytelen testtartás, izomgyengülések, rövidülések a futó/kerékpáros/úszó vagy más sportteljesítményünket is befolyásolhatják, illetve a sérülések kockázatát jelentősen megnövelik. A megfelelő izomegyensúly csökkenti az esetleges sérüléseket.

A már kialakult sérülések kezelésére, a műtétek utáni korai rehabilitációban is fontos szerepe van a mozgásterápiának. Korábbi traumából visszamaradt, vagy friss beavatkozás miatti izomzsugorodások nyújtásában, gyengült izmok erősítésében, kontraktúrák (mozgástaromány csökkenése) oldásában, fiziológiás mozgás visszaállításában van nagy jelentősége az egyénre szabott és megtervezett gyógytornának.

A sérülés bekövetkezése után fontos a rehabilitáció korai megkezdése, hogy minél jobban minimalizálni tudjuk annak idejét.

Mi a gyógytorna?

A gyógytorna egy személyre szabott, tervszerűen összeállított mozgásprogram. Céljai sportolónként különbözőek lehetnek. Alkalmazható sérülések megelőzésére, kezelésére, rehabilitációra. A gerincproblémák megelőzésében nemtől, életkortól, életmódtól függetlenül egyaránt használható. Alkalmazható különböző degeneratív elváltozásokra (kopások: pl. térd, csípő stb.), felborult izomegyensúly helyreállítására is.

Mennyibe kerül?

Gyógytorna

Classic
8.000,-
  • 60 perc
  •  konzultáció
  • gyógytorna gyakorlatok
  • 10 feladatsorból álló gyakorlatsorral (otthonra)
  • ENSPORT edzéstervvel rendelkezőknek 8.000 Ft helyett 7.000 Ft.

Gyógytorna

Nyújtás
5.000,-
  • 30 perc nyújtás 5.000 Ft
  • 60 perc nyújtás 8.000 Ft (ENSPORT edzéstervvel rendelkezőknek 7.000 Ft)

Gyógytorna

Bérlet (5 alkalom)
38.000,-
  • 5x 60 perc gyógytorna vagy nyújtás

Gyógytorna

Bérlet (10 alkalom)
72.000,-
  •  10x 60 perc gyógytorna vagy nyújtás

Mi az ENSPORT?

Az ENSPORT hazánk egyik leggyorsabban fejlődő és legsokoldalúbb sportszolgáltatója. Célunk olyan komplex rendszer kialakítása, ahol a sportteljesítmény minden területén számíthatnak ránk jelenlegi és jövőbeli ügyfeleink. Sportlaborjainkban (Budapest, Sopron) teljesítménydiagnosztikai vizsgálatokkal, kerékpár-beállítással és futómozgás-elemzéssel, valamint személyre szabott edzéstervezéssel, dietetikai tanácsadással és étrendtervezéssel segítjük a hozzánk forduló kezdő, amatőr és profi, nemzetközi versenyekre készülő futókat, triatlonistákat és kerékpárosokat.

Fontos számunkra, hogy valós igényekre épülő, tudományos módszerekkel támogatott és egyénre szabott megoldásokat nyújtsunk. A folyamatos fejlesztésekkel szeretnénk hosszú távú, megbízható szakmai partnerei lenni minél több hazai egyesületnek, hazai sportolónak, akár hobbi, akár amatőr, akár versenysportról van szó.

 

Munkánk során igyekszünk a legmagasabb szakmai színvonalat és minőséget képviselni. Ezért használunk olyan szoftvereket és rendszereket, melyek profi csapatoknál is beváltak, mint például a diagnosztikánál használt FirstBeat, melyet az angol és spanyol labdarúgó válogatottak mellett a Manchester City, a Valencia FC és a Chicago Bulls is használ. Edzéstervezésben a SKY Pro Cycling Team, az Orica Green Edge, a British Cycling, az USA Cycling edzői és elemző szoftvere a TrainingPeaks segíti a munkánkat.

Rólunk mondták

10 héttel a főverseny - a teljestávú Ironman - előtt kezdtünk el a dietetikussal dolgozni. Az volt a cél, hogy elérjem az ideális versenysúlyomat úgy, hogy marad energiám a versenyekre, edzésekre is. Már néhány hét után éreztem, hogy jól mennek az edzések, és szépen csökkent a súlyom is. A környezetem is visszajelezte, az eredmény szemmel látható volt. A versenyre meglett a kitűzött cél, annak ellenére, hogy nem tudtam 100%-ban tartani a tervet.

A legnagyobb előny az volt, hogy elértem a kívánt súlyt, jól, jó helyekről fogytam és izmosodtam is, de nem túlságosan. A teljesítményem javult. Sokat és finomakat ettem. Egyértelműen pozitív a tapasztalatom.

Szádvári Judit

Nagyon köszönöm Fanninak a felkészítést életem első versenyére! 6 km "örömfutás" (30+ fokban), ahol második lettem 31:02 eredménnyel! :)

Bors Máté

"Fannit 2015 júniusában ismertem meg, akkor kaptam Tőle az első edzéstervet, szeptemberben pedig részt vettem az első 7 km-es futásomon. Soha nem gondoltam, hogy idáig eljutok, és az óta még többet sikerült elérnem: idén lefutottam az első félmaratonomat, és a másodikra készülök, amire az életben nem gondoltam, ugyanis 2015-ig futós múlttal nem rendelkeztem. Nagyon büszke vagyok magamra és ezt Fanninak köszönhetem, aki tartotta bennem a lelket akkor is, amikor nagyon nehéz volt. Fanni bátorított, és ha gondom volt bármikor fordulhattam hozzá. Amikor úgy éreztem, hogy feladom Ő volt az, aki biztatott és úgy írt edzéstervet, ahogy nekem a legjobb volt. Ő mindig tudta, mikor kell szigorúnak lenni, és mikor kell odafigyelni. Ki tudja hozni az emberből a maximumot.

Nagyon profi abban, amit csinál és nemcsak szakmailag, hanem emberileg is az egyik legjobb edző, akivel valaha dolgoztam."

Szabó Erika

Kapcsolatfelvétel

Ha kérdésed van, vagy bővebb információra lenne szükséged, akkor írj vagy hívj minket, örömmel segítünk!
Telefonszámunk: +36 70 905 5507

Shares
Share This