A 17 éves tolnai versenyző harmadszor ért fel sportága csúcsára. Dominált a hazai junior sorozat királykategóriájában.

Kaposváron zárult le a 2017-es országos junior motokrosszbajnokság. Kiss Márk, a HTS Team korábbi kétszeres junior bajnoka 31 pontos előnnyel várta az utolsó összecsapást, vagyis elég volt számára egy biztonsági motorozás az első futamban, hogy a 85 köbcentis kategória után a junior divízió királykategóriájában, az MX2-esek között is bajnok legyen.

Kiss csapattársa személyében egy újabb veszélyes kihívót kapott Kaposváron, így egyáltalán nem volt sétagalopp számára a verseny. A 15 esztendős Jakob Kristófnak ez volt az első viadala az MX2-esek között, ő idén 85 köbcentiben szerepelt rendkívül eredményesen rangos nemzetközi viadalokon. A jövőben komolyan számolni kell a veresegyházi üdvöskével, mert már debütáló versenyén a kategória krémjének a fejére nőtt: kreatív íveken motorozott, jó tempót diktált, és a nap végén a második helynek örülhetett.

A bajnoki címre hajtó Kisst azonban nem hozta zavarba ifjú csapattársa tündöklése, hiszen egész évben kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, az ácsi első forduló kivételével hibátlanul vette a hazai junior széria erőpróbáit. Hódmezővásárhelyen, Nyársapáton és Ajkán magabiztos győzelmet aratott, Kaposváron viszont meg kellett elégednie a harmadik helyezéssel a nap végén. Két vendégszereplő, az endurós szakágban vitézkedő Zsigovits Norbert, és a kategóriaújonc Jakob is megelőzte őt, de az ő eredményességük nem befolyásolta a bajnoki címért folytatott harcot, hiszen Kiss legnagyobb ellenfelét maga mögött tartotta.

“Az első futamban fékhibával küzdöttem, ami miatt majdnem estem egy nagyot. Nem akartam rizikózni, és a biztos célba érésre koncentráltam, hiszen az első futamban szerzett negyedik helyezésemmel megszereztem a bajnoki címet. A második futamban Zsigovits Norbi jobb volt, nem tudtam elkerülni, így második lettem, pedig gyorsabbnak éreztem magam nála. De nem bánkódok, hiszen amiért egész évben dolgoztam, azt sikerült elérnem. Köszönöm a csapatom, a családom és a támogatóim bizalmát, nélkülük nem sikerült volna.”

— nyilatkozta a leintés után a frissen megkoronázott Junior MX2-es magyar bajnok.

Az idei junior motokrossz sorozat ezzel befejeződött, de a felnőtt bajnokság záró viadalán, illetve a csapatbajnoki versenyen még nyeregbe pattannak az ország legjobb krosszversenyzői.

A HTS Team tagjai az ENSPORT sportlaborjaiban vettek részt teljes állapotfelmérésen. Bevallásuk szerint a tengerentúli profi versenyzők kiemelkedő teljesítményei mögött többek között a diagnosztikai vizsgálatok alapján személyre szabott fizikai felkészítés húzódik. Sokan nem is gondolnák, hogy egy motokrossz verseny, milyen óriási fizikai terhelést jelent ezeknek a gladiátoroknak. Ezért külön erőnléti és állóképességi felkészülésben is részesülnek, aminek előnyei már elkezdtek megmutatkozni. Ugyanakkor ez az edzésmunka sokkal inkább a maratonfutáshoz, mintsem a sprinthez hasonlít, hiszen nem feltétlenül  gyors és ugrásszerű a fejlődés üteme, hanem lassabb, viszont tartósabb. Egy stabil alap állóképességet hoz létre.

Végeredmény Junior MX2, Kaposvár:

  1. Zsigovits Norbert (Gotthard Racing Team) — 50 pont
  2. Jakob Kristóf (HTS Team) — 42 pont
  3. Kiss Márk (HTS Team) — 40 pont
  4. Klausz Norbert (KTM OKR Team) — 38 pont
  5. Kalász Zsombor (REMX Motocross SE) — 32 pont

A Junior MX2 magyar bajnokság végeredménye:

  1. Kiss Márk (HTS Team) — 232 pont
  2. Klausz Norbert (KTM OKR Team) — 199 pont
  3. Kalász Zsombor (REMX Motocross SE) — 166 pont
  4. Lévai Csaba (Hell KTM Kecskemét Team) — 142 pont
  5. Harcsa Márk (MAMI Team Fehér) — 114 pont

A bejegyzés szerkesztőjéről

Klopfer Csaba, az ENSPORT kommunikációs vezetője. A kilencvenes évek eleje óta fut, korábban a kedvenc távja a félmaraton volt, mára ezt a maraton váltotta fel. Az elmúlt 14 évben dolgozott cégvezetőkkel, borászokkal, olimpikonokkal, marketing és értékesítési vezetőkkel, futókkal, kerékpárosokkal, gyerekeiket nevelő szülőkkel. Segített márkák felépítésében, párkapcsolatok megerősítésében, válások zökkenőmentes koordinálásában, vállalati értékesítési hatékonyság növelésében, és élsportolók mentális felkészítésében.

Nézd meg Klopfer Csaba többi bejegyzését is! 

Érdekel az állapotfelmérés?

Egy jó diagnózis már fél siker. A teljesítménydiagnosztika egyik célja a pillanatnyi állapot felmérése, a meglévő képességek vagy az esetleges hiányosságok monitorozása, majd a kapott adatok alapján az egyéni pulzus és watt célzónák, valamint a teljesítmény küszöbök meghatározása. A laboreredmények alapján olyan személyre szabott, ugyanakkor rugalmas edzésterv állítható össze, amely a sportoló ideális fejlődését szolgálja. Ezenfelül a teljesítménydiagnosztikai kontrollmérés kristálytiszta képet ad arról, jó irányba tart-e a felkészülés, és hogy kell-e finomhangolni az edzésprogramot.

Érdekel az edzéstervezés?

Ha strukturált, egymásra épülő edzéseket tervszerűen megvalósítod, sokkal könnyebb lesz a számodra fontos céljaidat elérni. Ahogyan egy nyaralást, vagy egy építkezést is megelőzi a tervezés, éppen így komoly edzésmunkát is hasonlóan kezdünk. Egy olyan jó edzésterv, ami laborvizsgálati eredmények alapján rád lett szabva, irányt mutat, ugyanakkor rugalmasan igazodik a mindennapjaidhoz és céljaidhoz. A mai, rohanó világunkban egyre fontosabb, hogy az edzésre szánt napi 1-2 órát hogyan tölti el a sportoló, hogyan tudja a leghatékonyabban kihasználni a rendelkezésére álló időt.
Tetszik a bejegyzés? Oszd meg barátaiddal is!

A képek forrásai: Nagy Norbert

Mi az ENSPORT?

Az ENSPORT hazánk egyik leggyorsabban fejlődő és legsokoldalúbb sportszolgáltatója. Célunk olyan komplex rendszer kialakítása, ahol a sportteljesítmény minden területén számíthatnak ránk jelenlegi és jövőbeli ügyfeleink. Sportlaborjainkban (Budapest, Sopron) teljesítménydiagnosztikai vizsgálatokkal, kerékpár-beállítással és futómozgás-elemzéssel, valamint személyre szabott edzéstervezéssel, dietetikai tanácsadással és étrendtervezéssel segítjük a hozzánk forduló kezdő, amatőr és profi, nemzetközi versenyekre készülő futókat, triatlonistákat és kerékpárosokat.

Fontos számunkra, hogy valós igényekre épülő, tudományos módszerekkel támogatott és egyénre szabott megoldásokat nyújtsunk. A folyamatos fejlesztésekkel szeretnénk hosszú távú, megbízható szakmai partnerei lenni minél több hazai egyesületnek, hazai sportolónak, akár hobbi, akár amatőr, akár versenysportról van szó.

Munkánk során igyekszünk a legmagasabb szakmai színvonalat és minőséget képviselni. Ezért használunk olyan szoftvereket és rendszereket, melyek profi csapatoknál is beváltak, mint például a diagnosztikánál használt FirstBeat, melyet az angol és spanyol labdarúgó válogatottak mellett a Manchester City, a Valencia FC és a Chicago Bulls is használ. Edzéstervezésben a SKY Pro Cycling Team, az Orica Green Edge, a British Cycling, az USA Cycling edzői és elemző szoftvere a TrainingPeaks segíti a munkánkat.

Shares
Share This