Az Arsenal FC titka | ENSPORT

Az Arsenal FC titka

HRV Konferencia, London, Egyesült Királyság

A Firstbeat egy olyan finn cég, amely a pulzussal foglalkozik. Finnországban az egy főre jutó “pulzuscégeknek” a száma a legmagasabb a világon. POLAR, Suunto, Firstbeat, Kubios, hogy a legismertebbeket említsem. Ezek közül a Firstbeat az alkalmazott HRV mérés élenjárója és idén Londonban rendeztek egy konferenciát a témában, ahol az Arsenal FC és az Eintracht Frankfurt edzői is előadtak. Ahol DC Rainmaker is beszélt, és ahol megtudhattuk, hogy a profi jégkorong micsoda erőfeszítés. No, persze a Firstbeat kutatói, vezetői is mondtak „némi” infót a termékükről, kutatásaikról, eredményeikről.

Mr. DC Rainmaker érdekes volt. Tudtad pl., hogy nála egy átlagos edzésen 4-5 különböző szenzor van a bringán? Futáson két keze (1 óra/csukló, nem több, mert ha egyiken több óra van, azok egymásnak ütődve rossz lépésszámot mérnek), egy olyan mellkasa van, amin több pánt is elfér, egy feje (újabb hely mérőeszközöknek), két lába és ezeken 2x2, cipőre szerelhető szenzor található meg? Ha nem akkor, látogasd meg az oldalát, és meglátod. :-)

Szakmailag nem az ő előadása vitte a prímet, de nem is tőle vártuk. Inkább érdekfeszítő volt, szellemes és brutálisan gyors tempójú amerikai angol. Nem úgy, mint a Firstbeat kutatási részlegének vezetőjének, akinek a finn akcentusa és lassú tempója, és témaválasztása más előadást eredményezett. Nem is beszélve arról, hogy ez szakmai volt. HRV, vagyis Heart Rate Variability minden mennyiségben.

HRV

vagyis pulzus variancia, vagy variabilitás (szívfrekvencia-változékonyság). Ami megmutatja, hogy két szívütés között eltelt idő mennyire szabályos. Minél szabályosabb, annál inkább a szimpatikus idegrendszer dominál (fight or flight – harcolj, vagy menekülj életösztön, magyarul stressz), minél változóbb, annál inkább a paraszimpatikus idegrendszer érvényesül (emésztés és regeneráció). Ezekbe jobban nem mennék bele. Ha jobban érdekel a téma, ezt nézd meg:

Nos, akkor sportszakmai vonatkozás

Mind az Arsenal, mind a Frankfurt sok mindenben megegyeztek, de sok mindenben különböznek egymástól. Az előadások után volt szerencsém személyesen beszélgetni az edző kollégákkal, és megnyugodtam, nincs a kezükben semmilyen Szent Grál, #semmikulonos, nincs jövőbe látó üveggömbjük, vagy varázspálcájuk. Egyszerűen nap, nap után teszik a dolgukat. Az Arsenal esetében úgy indul a nap, hogy egy szubjektív kérdéssort tesznek fel minden játékosnak, olyan keresztkérdésekkel, hogy mennyire érzed fáradtnak az izmaidat, mennyire aludtál jól, mennyire érzed magad kiegyensúlyozottnak.  Ezekre 1-5 közötti számokat adnak a játékosok és ezeket feljegyzik. Innentől pedig mérnek mindent: HRV-t, GPS adatokat, pulzust minden egyes edzésen. Frankfurtban laktátot is. Itt vicces volt a beszélgetés, mert a helyszínen lévő kolléga a vezetőedzőt le “laktát-őrült”-ezte, valahogy így:

“Megy a meccs, kicsi szünet van, már rohanni kell a pálya szélére és mondja, hogy kitől vegyünk le mintát, edzésen ugyanez.”

Ez az edző elhagyja Frankfurtot és “B. Münchenbe” költözik nyáron…

Angliában és Frankfurtban is az a legnagyobb problémájuk, hogy olyan sok adatot mérnek, amiből nehéz kiszűrni a lényeget. Londonban nagyon komoly pontrendszer van, pontosan ezért, hogy a játékosokról tudják, ki, mikor áll készen, mikor fáradt, mikor van bevethető állapotban. Itt nem csinálnak laborteszteket. Tesztek vannak, szezonban ugyanis 5 hétvégéjük van, amikor nincs meccs, ilyenkor szubmaximális tesztet és yo-yo tesztet csinálnak. Tommal történő beszélgetés során szó került a labortesztekről, melyeket ő labdarúgóknak nem alkalmazna, de egyet értett létjogosultságával, amikor említettem, hogy futók, triatlonisták és kerékpárosok járnak hozzánk. Persze hozzátette, hogy másnap beszéljek a kollégájával, aki erről tök mást fog mondani, és velem fog egyetérteni.

Sajnos ez a beszélgetés azonban nem valósult meg, ugyanis a csapat Madridból hazatérve tanácskozást tartott,
így a kolléga nem tudott részt venni a konferencián.

A frankfurti laktát-őrült is valószínűleg ezzel értett volna egyet, ugyanis ő évi 4-5 alkalommal méreti a játékosokat. A teszt egyszerű, 6 km/h-ról (!) indulva 3 percenként emelnek, maximális intenzitásig, közben pulzus és laktátmérés történik. Ismerős protokoll számomra, hiszen mi is ezt csináljuk, és mivel vezetőedző lesz a Bayernnél, így valószínűsítem, hogy ők is ezt fogják csinálni. Ezentúl úgy is hirdethetnénk magunkat, hogy a Bayern München tesztprotokollját alkalmazzuk – ezt persze nem fogjuk meglépni, de gondolatnak mókás.

Érdekesség, hogy egyik profi csapatnál sem merült fel a spiroergométer, pedig azt gondoltam, hogy ez az eszköz labdajátékosoknál fontosabb. Ugyanis magasabb intenzitáson sportolnak, mint egy maratoni futó, vagyis magasabb VO2max %-on teljesítenek, így a légzési értékek nagyobb szerephez jutnak, mint annál, aki beszélgetni is tud a versenytempó tartása mellett. A pszichológus, dietetikus és az edzői odafigyelés viszont mindegyik csapatnál felmerült. Mindenki kiemelte, hogy a játékos és az edző viszonya mennyire fontos. Emellett mit csinálnak?

Mérnek, mérnek, mérnek. Mindent mérnek napi szinten és ebből kiszedik a fontos adatokat.

Elmondták, hogy ezer meg egy dolgot lehet mérni, de a lényeget kell kiszűrni a zajból, és erre kell figyelni. Nem hisznek a csodákban, ugyanakkor figyelnek az újításokra. Nem alkalmaznak mindent, mert végük lenne, mint a botnak, elvesznének.

Értékes két nap volt, főleg a magánbeszélgetések, ahol azért lehetett ENSPORT specifikusan kérdezni, és több infót kiszedtünk belőlük, mint amennyit a plénum előtt átadtak. De minden infó egy irányba ment: ők sem csinálnak #semmikulonos-et, teszik a dolgukat nap, mint nap. Mérnek, elemeznek, odafigyelnek.

Értékes két nap volt, főleg a magánbeszélgetések, ahol azért lehetett ENSPORT specifikusan kérdezni, és több infót kiszedtünk belőlük, mint amennyit a plénum előtt átadtak. De minden infó egy irányba ment: ők sem csinálnak #semmikulonos-et, teszik a dolgukat nap, mint nap. Mérnek, elemeznek, odafigyelnek.

A bejegyzés szerzőjéről

Erdélyi Nándor, 20 éve triatlonozik, sportolóként, többszörös válogatott, egyéni országos bajnok volt. Edzőként 9 éve foglakozik állóképességi sportolókkal. Az ENSPORT megálmodója, alapítója és jelenleg szakmai vezetője.

Nézd meg Erdélyi Nándor többi cikkét is!

Tetszik a bejegyzés? Oszd meg barátaiddal is!

A képek forrásai: Erdélyi Nándi, Naszádos Fanni

Érdekel az állapotfelmérés?

Egy jó diagnózis már fél siker. A teljesítménydiagnosztika egyik célja a pillanatnyi állapot felmérése, a meglévő képességek vagy az esetleges hiányosságok monitorozása, majd a kapott adatok alapján az egyéni pulzus és watt célzónák, valamint a teljesítmény küszöbök meghatározása. A laboreredmények alapján olyan személyre szabott, ugyanakkor rugalmas edzésterv állítható össze, amely a sportoló ideális fejlődését szolgálja. Ezenfelül a teljesítménydiagnosztikai kontrollmérés kristálytiszta képet ad arról, jó irányba tart-e a felkészülés, és hogy kell-e finomhangolni az edzésprogramot.

Érdekel az edzéstervezés?

Ha strukturált, egymásra épülő edzéseket tervszerűen megvalósítod, sokkal könnyebb lesz a számodra fontos céljaidat elérni. Ahogyan egy nyaralást, vagy egy építkezést is megelőzi a tervezés, éppen így komoly edzésmunkát is hasonlóan kezdünk. Egy olyan jó edzésterv, ami laborvizsgálati eredmények alapján rád lett szabva, irányt mutat, ugyanakkor rugalmasan igazodik a mindennapjaidhoz és céljaidhoz. A mai, rohanó világunkban egyre fontosabb, hogy az edzésre szánt napi 1-2 órát hogyan tölti el a sportoló, hogyan tudja a leghatékonyabban kihasználni a rendelkezésére álló időt.

Shares
Share This