Októberrel ismét lezárult egy szezon. Legalábbis a szezonnak az a része, amikor is a sportolóim “A” kategóriás célversenyeket mennek és én ott vagyok velük a pálya szélén. Egy kicsit mindig fájó pont ez, ugyanakkor már nagyon szoktam várni a végét, mert elfáradok így őszre. A mai egy tőlem szokatlan blogbejegyzés lesz, ugyanis inkább élménybeszámoló, mint elemzés.

Március-áprilisban kezdődik minden. Megszámoltam, április elseje óta 33 hétvégéből 21 hétvégén voltam 1 vagy 2 nap valahol. Voltam versenyen, voltam edzőtáborban, edzésen, és kiállítóként rendezvényeken. Mit is mondhatnék, imádom, ez az életem.

Ugyanakkor ezek az élmények, ezek a tapasztalatok, amiket itt szerzek egy-egy esemény alatt legalább annyira fontosak, mint az adatok, amiket a TrainingPeaksben látok. Sőt van, hogy sokkal fontosabbak.

Minden munkának megvan a sajátossága. Az edzőinek is. Hétfőn 12 órán át chatelek, telefonálok, grafikonokat nézegetek, elemzek, visszajelzek, tervezek. Hétvégén pedig utazom. Mit is mondhatnék, imádom, ezt másként nem lehet elviselni. Imádom azt, amikor megérkezünk egy verseny helyszínére, imádom a versenyek hangulatát, imádom, ahogy a sportolóim készülődnek. Imádom, hogy a szemükben már lehet látni, hogy mit fognak menni, mennyire vannak ott fejben, mennyire magabiztosak, céltudatosak, elszántak. Még egy utolsó instrukció, még egy utolsó mondat, aztán 3, 2, 1 és rajt.

A kedvencem egyértelműen Nagyatád. Nagyatád hangulata, a város maga, a szervezés, a verseny mindig is a kedvencem lesz. Noha ez az év leghosszabb napja, hiszen 4-5 körül tuti ébredek magamtól, 6-ra Gyékényesen vagyunk, délután pedig szó szerint 7-8 órát töltök a futópályán. Idén a Polar V800-asom mérte az aktivitásomat. 11 óra 43 percet voltam mozgásban, 30.660 lépést tettem meg, és ez távban több, mint egy félmaraton volt.

A másik kedvencem a Piros85 terepfutás. A maga egyszerűségével megrendezett verseny, ami a régi idők eseményeit idézi, amikor néhány száz forintért pamutpóló és zsíroskenyér várt a célban, ötvözve a mai elvárásokkal, mint befutóérem, profi frissítés, online eredmények. Persze nagyon sok más jó versenyt lehet említeni, melyeknek mind megvan a maguk varázsa, de valahogy ez a kettő számomra kiemelkedik. A teljesség igénye nélkül, Mátrabérc, mint klasszikus, UTH, mint a legnagyobb, Kenese és a kompról történő rajt, Keszthely profizmusa, Budapestman gyönyörű pályája, de a maratoni cél előtti ácsorgás és várakozás, és számolás, és online időeredmény nézegetés is idetartozik. Vagy a WizzAir rajtja után, amikor az edző kollégákkal már szokásosan a az Állatkerti Kávézóban beszélgetünk és várjuk, hogy a futók visszaérkezzenek.

Egyszer megkérdezte valaki, már nem tudom, ki, lehet, hogy többen is voltak, nem rossz-e a pálya szélén állni? Nem lennék-e inkább ott a rajtvonalnál? Sokáig azt válaszoltam, hogy de sokkal rosszabb. Ma már egyértelműen “nem” a válasz. Nem rosszabb, sőt, jobban is szeretem. Hiszen, ha mész egy Nagyatádot egyszer haladhatsz át a célvonalon. Én ezt idén 6-szor éltem át, ebből 5 olyan idővel történt, amik a legmerészebb álmaink voltak. Rossz-e az, amikor az izzadt sportoló nem tudja megállni, hogy megöleljen? Hát nem! Ezt, ha a pályán vagyok nem élem át. Inkább más, másként jó.

Sokszor volt, hogy persze nem a legszebb pillanatoknak vagyok így a szemtanúja, egy-egy eléhezés, egy-egy fájdalom, sérülés, nem jó nap. Van, amikor a célban kapok annyit, hogy köszönöm, igazad volt és utána jobban lettem, és van, hogy már késő bármit is tenni, mert a verseny elment. Feladják, kiszállnak, elengedik a célidőt. Ekkor jön a mélypont, a “nem érek semmit”, “mindenkinek csalódást okozom” és egyéb depresszióra hajazó gondolatok. Ilyenkor kinek egy-egy mondat, egy tekintet, vagy éppen az, hogy hagyom, hadd eméssze magát egy kicsit, ki fog jönni belőle, az elég. De remélem, hogy sokszor a tudat számukra, hogy mellettük állok, segít.

Egy-egy mondat… No, igen. Mi az az utolsó mondat, amivel el lehet engedni valakit élete harcába? Sosem felejtem el azt, amikor a 2005-ös junior OB előtt edzőm emlékeztetett egy dologra: miért vagyok itt (ennél bővebben, és mást mondott, de ez maradjon nálam)! Ez az egy mondat és gondolat kellett, hogy nyerni tudjak. Edzőként pedig van, hogy előre tudom, kinek, mit kell mondani. Napokkal, hetekkel, hónapokkal előre igyekszem elraktározni és a jó pillanatban elővenni ezt a bizonyos mondatot. Van, hogy mondok valamit, amiről később derül ki, hogy ott az kellett. Van, hogy a helyzet hozza, hogy na jó, ebből az állapotból most valahogy kiszedlek. Mint akkor, amikor megláttam egy félmaratoni futómat a WizzAir rajtja előtt. Mindenfelé figyelt, csak azt nem láttam rajta, hogy tudná mi a feladat, hova kell figyelnie.

“Oké, gyere velem, feküdj le, csukd be a szemed, relaxálunk, elképzeljük a versenyt.”

Végig mentünk lépésről-lépésre mindenen majd, amikor felkelt, fél perc múlva ott sem volt. A szeme lángolt, a tekintete magabiztos volt, két perc alatt kicserélték.  “Na jól van, akkor mentem, a célban találkozunk!” mondta és már nem is láttam csak, amikor jött vigyorogva, hogy megvan a célidő!

Most ennek vége, illetve szünet következik. Márciusban pedig kezdjük elölről. Évről-évre ugyanaz és mégis más. Annyi élmény, annyi pozitív energia, ami feltölt, annyi szép emlék, hogy egy év múlva is tudni fogom: nekem van a legjobb munkám hivatásom. Én is köszönöm mindenkinek az évet!

A bejegyzés szerzőjéről

Erdélyi Nándor, 20 éve triatlonozik, sportolóként, többszörös válogatott, egyéni országos bajnok volt. Edzőként 9 éve foglakozik állóképességi sportolókkal. Az ENSPORT megálmodója, alapítója és jelenleg szakmai vezetője.

Nézd meg Erdélyi Nándor többi cikkét is! 

Szeretnél ENSPORT-os lenni?

Az elmúlt három évben, közel háromezer laborvizsgálattal és több, mint 800 egyéni csúccsal a hátunk mögött, nap, mint nap azon dolgozunk, hogy az ENSPORT-os sportolók egyre többet tudjanak kihozni saját magukból, képességeikből. Abban segítünk, hogy az a teljesítmény, amit egy-egy versenyen leadnak, tudatosan legyen felépítve. A teljesítménydiagnosztika egyik célja a pillanatnyi állapot felmérése, a meglévő képességek vagy az esetleges hiányosságok monitorozása, majd a kapott adatok alapján az egyéni pulzus és watt célzónák, valamint a teljesítmény küszöbök meghatározása. A laboreredmények alapján olyan személyre szabott, ugyanakkor rugalmas edzésterv állítható össze, amely a sportoló ideális fejlődését szolgálja. Ezenfelül a teljesítménydiagnosztikai kontrollmérés kristálytiszta képet ad arról, jó irányba tart-e a felkészülés, és hogy kell-e finomhangolni az edzésprogramot.

Tetszik a bejegyzés? Oszd meg barátaiddal is!

Shares
Share This