Edzői vélemény

Régóta él az a nézet, hogy a triatlonosok nem tudnak kerékpározni. Egykor, versenyzőként kézzel-lábbal tiltakoztam ez ellen, majd egy év országúti kerékpározás után rájöttem, ez nem azt jelenti, hogy lassúak a triatlonosok, hanem azt, hogy technikailag alulképzettek.

A kerékpározás, a triatlonban is, arról szól, hogy ki mennyit tud spórolni, miközben nem marad le. Még egy nem bolyozós versenyen is számít a technika, hiszen egy gyors kanyarvétel olyan előnyhöz juttathat, mely kulcsfontosságú lehet, például egy “rajtunk utazó” ellenfél lerázásában.

A kanyarvételhez tisztázzunk néhány alapvető dolgot:

  • minél közelebb van a súlypont az aszfalthoz, annál stabilabb vagy!
  • a kerékpár kanyarodik nem a tested!
  • a kanyar íve felé eső láb fent van!

A kanyar megkezdése előtt készüljünk a kanyarvételre. Fékezzünk megfelelő sebességre, felsőtestünkkel hajoljunk minél mélyebbre. A kanyar belső íve felé eső lábunk a pedál legfelső állásában maradjon, így ez a térd hajlított lesz. A nyeregben elcsúszunk oldalra, a nyújtott láb irányába, így a kerékpár jobban be fog dőlni, mint a felsőtestünk (1. kép zöld és lila vonal helyzete), valamint így a külső pedálra nagyobb erőt tudunk kifejteni. Ez alatt azt értem, hogy a nyújtott lábbal bizony nyomjuk a pedált lefelé, ezáltal a kerékpár stabilabb lesz. A fejünket tartsuk a függőlegesen (1. kép piros vonal). A hajlított térdet ne közelítsük se a vázhoz, és ne játsszunk motorost se, ugyanis ha a kettő közötti állapotban tartjuk, akkor a térd mozgatásával mind a két irányban tudunk korrigálni: kifelé és befelé is.

A lényeg, hogy kerékpár bedöntésével tudunk kanyarodni, miközben a hajlított térdünk helyzete és a nyújtott lábbal kifejtett nyomó erő tart minket egyensúlyban. Ha dőlhetünk jobban, akkor térd kijjebb, nyomóerő csökkent, ha egyenesebb pozíció kell, akkor fordítva.

Valahogy így:

Shares
Share This